Az emlékezés az utókor kötelessége – hangsúlyozta a Don-kanyarnál elesett hősök tiszteletére rendezett csornai ünnepség szónoka. Herman Antal beszéde után a résztvevők elhelyezték koszorúikat emléktáblánál.
Csornán a 11 órai szentmise után, a Jézus szíve templomnál tartottak megemlékezést. Ünnepi beszédet mondott Herman Antal. Az iskolaigazgató úgy fogalmazott, hogy rengeteg tévhit, legenda és mítosz él a 2. magyar hadseregről. A köztudatban helytelenül elterjedt információk cáfolataként Szabó Péter hadtörténész kutatási eredményeiről beszélt. Elmondta, hogy a többször kiemelkedő katonai teljesítmény nyújtó magyar csapatok erőn felüli helytállást tanúsítottak, de a 207 kilométer hosszú frontszakaszt mélyen tagolt védelem és ütőképes tartalék nélkül nem lehetett megtartani. A tárgyilagos nyugati történetírás is elismeri, hogy a magyarok tartottak ki a legtovább, és egyedül az ő helytállásuknak köszönhető, hogy a szovjetek nem tudták bekeríteni és megsemmisíteni az egész hadseregcsoportot. A több tízezer magyar és német katona visszavonulását az utolsó járműig kitartó magyar harckocsizók fedezték. A 2. hadsereg a rendhagyó felállás és az ellátási nehézségek ellenére megállta a helyét, miközben rengeteg magyar katona vesztette életét.
Beküldés dátuma: 2020. 01. 15.
Ünnepi fények között búcsúztak a ballagó diákok Csornán
Meghitt hangulatban búcsúztak a végzős diákok Csornán, ahol idén is megrendezték a középfokú intézmények hagyományos, lampionos ballagását.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.