Dr. Áder János csornai fórumáról

- Senki sem ígérte azt a választási kampányban, hogy kolbászból lesz a kerítés, ezért nem is várja el senki sem az Orbán-kormánytól - fogalmazott a politikus. Kemény munka szükséges ahhoz, hogy az ország elinduljon fölfelé, hogy csökkenjen a munkanélküliek száma, az államadósság mértéke, a magyar gazdaság pedig növekedési pályára kerüljön. Uniós csatlakozásunk óta kétszámjegyű a gazdasági növekedés a volt szocialista országokban, mi meg épp hogy totyogunk a szlovákok mögött. Áder János a kollektív emlékezet felfrissítése gyanánt mozaikszerűen adott képet az Országgyűlés eddigi tetteiről: Nem egészen három hónap alatt 55 törvényt fogadtak el, a kétharmados állampolgári felhatalmazás révén pedig megvalósul a régóta emlegetett parlamenti létszámcsökkentés, így 2014-ben kevesebb képviselő jut be az ország első számú döntéshozói plénumába. Idéntől mintegy 40 százalékkal csökkent a helyhatósági testületet alkotók létszáma is. Az európai parlamenti képviselő hangsúlyozta, hogy a szocialisták meséihez képest a Fidesz a megígért tízből hét adónemet csökkentett illetve eltörölt, a fennmaradó három lefaragását pedig januárra tervezik. A megszólaló külön is beszélt a vállalkozók 19 százalékos tárasági adójának 10 százalékra csökkentéséről. Áder János az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésének pontos dátumát még nem tudta megmondani, de előrevetítette, hogy a családi adózás is szerepel a programjukban. Arról nem esett szó a fórumon, hogy e két könnyítésnek szánt változtatás egymással párhuzamosan valósulna-e meg. A hajdani MDF által csak haláladóként aposztrofált egyeneságú örökösödési illetéket 2010.augusztus 16.hatállyal megszüntették, valamint a fórum előadója a  jó hírek közé sorolta a közvetlen rokonok által fizetendő  ajándékozási illeték eltörlését is.
Beküldés dátuma: 2010. 10. 27.

Kapcsolódó hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

További hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

  • Jótékonysági családi délután Kapuváron

    Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.

  • Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése

    A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.

  • Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda

    A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.

  • Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás

    Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.