ez a szám nem éri el a nyolcvan darabot!). Az 1970-es évek elején kitört száj- és körömfájás-járvány miatt a téesz szarvasmarha állománya látványosan lecsökkent. Dr. Sóvárinak jelentős szerepe volt abban, hogy a korábbi négyszáz-hatszáz haszonállat között ingadozó tehenészet állománya néhány esztendő múlva meghaladta az ezres létszámot. A szövetkezet fénykorában tojóhibridekkel baromfitelepet létesítettek, továbbá fejlődött a juhászati ágazat, ezenkívül legalább kétszáz kocát gondoztak a sertéstelepen. Az állatorvosnak a rendszerváltásig rengeteg munkája akadt, ezért napi tizennégy órát dolgozott. A nagyüzemben végzett munkáját 2006 után betegség miatt nem folytathatta, s az ekkoriban nyugdíjba vonult állatorvos elmondása szerint a négy településen vállalt feladatainak – az utóbbi évtizedben bekövetkezett változások miatt – ma már különösebb erőfeszítés nélkül eleget tud tenni. Rossz hír a szintén erre a pályára készülő, jövőjüket tervező fiataloknak, hogy dr. Sóvári szerint manapság gyermekeket nevelő kollégája nem számíthat kiugróan jó életszínvonalra.
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
1956-os ünnepi megemlékezés Kapuváron
A szabadság nagyon nagy dolog. Olyan, mint az egészség, akkor vesszük észre, ha már nincs. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, a szabadság és a nemzeti szuverenitás örök értékére, valamint a mártírokra emlékeztek Kapuváron, a Rábaközi Művelődési Központban.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára emlékeztek Beleden
Tisztelet azoknak, akik 1956-ban felemelték a szavukat, és tisztelet azoknak is, akik ma is őrzik a szabadság lángját a lelkükben! Vannak napok, amelyek nem múlnak el.
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.