Dr. Pődör István szerint észszerű időbeosztással, jó munkaszervezéssel, támogató asszisztenssel megoldható az egymás mellett párhuzamosan működő két praxis ellátása. Csorna és Farád háziorvosa nemrég megkapta a címzetes főorvosi kinevezést, mely alkalomból interjút adott a Rábaközi Televíziónak.
Dr. Pődör István érettségi után megpróbálkozott a felvételivel, s mivel nem sikerült rögtön bejutnia az orvosira, a Csornai Margit Kórházban mélyítette el gyakorlati ismereteit. A csornai származású 72 éves orvos 1976-ban végezte el a Budapesti Orvostudományi Egyetem általános orvostudományi karát. Közvetlenül ezután a csornai sebészeti osztályra került, ahol 16 éven át dolgozott.
1990-ben foglalta el az egyik megüresedett körzeti orvosi praxist és az 1992-es privatizációt követően sem bánta meg, hogy irányt váltott. Számára sokkal nyugodtabb, stabilabb állás, mint a kórházi gyógyító munka. A manuális szakma fizikailag is megterhelőbb volt, mert előfordult, hogy hat-nyolc órát kellett a műtőasztal mellett állnia. Úgy gondolja, ha több kolléga dolgozik egymás mellett, óhatatlanul kialakulnak a konfliktushelyzetek, de mióta kizárólag a maga ura, az ilyen jellegű összezördülésektől is mentesülhet.
Dr. Pődör István felesége három éve bekövetkezett sajnálatos halála óta két körzetet visz egyedül: a csornai közel 1700 nagykorú személyt jelent, a vegyes farádi körzethez pedig 1200-1300 gyermek és felnőtt páciens tartozik.
A koronavírus-járvány óta ráadásul megsokszorozódtak az orvosok adminisztrációs terhei, ezért a rendelési időt is meg kellett változtatni. A betegekkel való személyes találkozókat felváltották a telefonos egyeztetések. Néhány esetben elkerülhetetlen a közvetlen kontaktus, de ilyenkor is csak előre leegyeztetett időpontban kerülhetett sor a vizsgálatra.
Tovább nehezítette az ellátást, hogy Csorna egyik háziorvosa belehalt a COVID-szövődményeibe, másik kollégájánál pedig kimutatták a fertőzést. Kijelöltek ugyan egy vidéki helyettest, de három héten át jóformán egyedül állta a sarat itt helyben.
A háziorvos a zökkenőmentes rendelés lebonyolításához igénybe vette a közösségi oldalak által nyújtott tájékoztatási lehetőséget. A lakosság nagy része pozitívan fogadta a kezdeményezést és alkalmazkodott a megváltozott körülményekhez. Ettől függetlenül azért akadt olyan páciens, aki nem volt hajlandó alkalmazkodni a szokatlan helyzethez és időpont egyeztetés nélkül jelent meg a rendelésen.
Dr. Pődör István egyébként mindenkinek javasolja a koronavírus elleni védőoltást. A kételkedőknek viszont azt üzeni, hogy akkor követnek el hibát, ha figyelik a tudományos alapokat nélkülöző információkat. Aki elutasítja a vakcinát, nemcsak önmagát, hanem a környezetét is veszélyezteti. Az orvos szerint mindegy, hogy melyik oltóanyagról van szó, mert ha az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezi, biztos, hogy hatásos és minimálisak a mellékhatások. A Győrben beoltott háziorvos nem észlelt említésre méltó utóhatást.
A címzetes főorvosi rang nagy változást nem hozott magával, inkább az elmúlt évtizedek egyfajta elismerése – állapította meg dr. Pődör István. – Személyesen nekem annyit jelent, hogy 45 éves orvoslás után ez az első olyan alkalom, amikor egyáltalán eszébe jutott valakinek és reagált: ez az ember itt dolgozik ennyi ideje. Az 1966 szeptembere óta munkaviszonyban álló főorvos addig szeretne dolgozni, amíg elbír a feladattal. – Remélem, még sokáig – tette hozzá mosolyogva.
Beküldés dátuma: 2021. 01. 26.
Ünnepi fények között búcsúztak a ballagó diákok Csornán
Meghitt hangulatban búcsúztak a végzős diákok Csornán, ahol idén is megrendezték a középfokú intézmények hagyományos, lampionos ballagását.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.