Szalayné Soós Edit, a kapuvári Pátzay Pál Általános Iskola tanára idestova tizenkét esztendeje dolgozik a pedagógus pályán. Az ún.kisfelmenő rendszer miatt leginkább a harmadik-negyedik osztályosokkal foglalkozó szakember minden részletét ismeri a nevezett versenynek. Iskolája egyébként nemcsak felkészíti a nebulókat, hanem maga is szervez

magyar nyelvi, vers- és prózamondó megmérettetéseket, mivel a tananyag kiemelt részét képezi a szövegértés és a helyesírás.
Kézenfekvő, hogy az iskolai fordulón az ötös osztályzatot elért és kiváló órai szereplést produkáló tanulókat indítják el. Dukai Dániel ezen a megmérettetésen a legmagasabb pontszámot szerezte meg, ezért ő jutott tovább a területi szintű rangadóra, amit hozzánk legközelebb a csornai Széchenyi-iskolában tartottak nemrégiben. A negyedikes tanuló a harmadik helyen végzett a magyar nyelvi verseny területi döntőjében. Danitól kemény felkészülést kíván a győri Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskolában megrendezésre kerülő megyei forduló, ezért felkészítő tanára az eddiginél is jobban terheli.
Dukai Dániel szerint a gyakorló példák jóval nehezebbek voltak, mint a versenyfeladatok. A negyedikes fiú legalább öt-hat oldalnyi feladványt töltött ki előzetesen. Dani bevallása szerint a nyelvtan nem tartozik a kedvenc tárgyai közé, mégis tehetséges benne. - Nagyon meglepődtem, amikor Edit néni behozta az oklevelet - reagált harmadik helyezésére a kapuvári diák, aki akkor nem bízott a továbbjutásban. A szorgalmas pátzays fiú szabadidejében zongorázik, táncol, gondolkodtató számítógépes játékokkal foglalkozik, és szívesen tartózkodik az udvaron, de mint mondta, nem fárad el a sok foglalatosságtól.
Beküldés dátuma: 2011. 04. 13.
-
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
-
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
-
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
-
Beledi Pünkösdi Fesztivál, a közösségéltető rendezvény
Beled Város nemcsak egy lakóhely, hanem együttműködő emberek élő közössége – mondta Major Jenő a 21.
-
A hétköznapi névtelen hősöket köszöntötték Beleden
Ismeretlen embertársaikon segítenek az önkéntes véradók, akik a köszönet szavára szerény mosollyal csak annyit jegyeznek meg: „Ugyan már, hát ez természetes!” A véradókat köszöntötték Beleden.
-
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.