Edvén segítik a fiatalok letelepedését

Nagy Gábor 1998 óta képviseli a helyiek érdekeit, és harmadik ciklusát tölti mint alpolgármester, aki elégedett a község fejlődésével, de látja a tennivalókat is. A kapuvári húsgyárban dolgozó edvei fiatalember hosszú távra tervezi jövőjét szülőfalujában, ahol eddig utakat, járdákat építettek,  rendben tartják a temetőt, valamint a templomokat. A felújításra váró játszótérhez sok korábbi emléke köti, sőt, már gyermekfejjel is kivette a részét az építésében, majd társaival együtt kedvenc találkahelye lett. A pályázati forrásból megújításra kerülő terület a négy égtáj felé kivezető útjaival a középkori szekérvárak formájára emlékeztet – mondta a település története után érdeklődő alpolgármester.
A korábban falugondnokként bemutatkozó Szalai Károlyt másodszor választották meg tavaly képviselőnek, aki korábban is vállalt társadalmi munkát. Edve közösségi életében vállalt kettős szerepét előnynek tekinti, mert ő aztán tudja, hogy miről “gyűléseznek”, hiszen szemmel tartja az egész falut. A jelenlegi dimbes-dombos, templom melletti térre nagy szüksége van a községnek, és miután megszépül, szerinte a fiatalokat és az időseket egyaránt fogja szolgálni.
.Tovább folytatva edvei sétánkat, az egyik porta körül lelkes építkezés nyomaira bukkantunk. A falu valamikori szégyenfoltjának számító ház osztrák lakója tíz éve elhunyt, ezért nehéz volt rendezni az egyre romló állagú épület sorsát. Mivel a közjegyző nem találta meg a külföldön élő tulajdonos rokonait, az épület átszállt a magyar államra. Az önkormányzat 2009-ben vásárolta meg a felújításra szoruló házat, azzal a céllal, hogy átmeneti szállást hoz létre az egybekelő fiataloknak. A beköltözőktől  két évig nem kérnek bérleti díjat, csak a közműveket kell fizetniük. Jelenleg az önkormányzatnak ez az egy ilyen ingatlan áll a rendelkezésére, de Imre László polgármester megígérte, hogy megkeresik a módját a további támogatásnak, ezért várják az Edvén letelepedni kívánó újabb családokat. A bérlakásba beköltöző  Tar Gergő kapuvári munkahelye miatt először a városban keresett olcsóbb albérletet, de párjával, az edvei Harang Ramónával vonzotta őket a nyugodtabb légkör, amelyet sokan pihenőhelynek használnak. A fiatalok úgy gondolták, nem sétálnak el a lehetőség mellett, és Edvén teremtik meg önálló otthonukat, amelyhez minden segítséget megkapnak az  önkormányzattól
Beküldés dátuma: 2011. 07. 20.

Kapcsolódó hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

További hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

  • Jótékonysági családi délután Kapuváron

    Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.

  • Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése

    A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.

  • Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda

    A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.

  • Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás

    Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.