momentumot emelt ki a tanításban töltött évtizedekből. Amit elsőként leszögezett: gyönyörű pálya volt az övé, a nehézségeket meg már azóta elfelejtette. Sokat köszönhet egykori általános iskolai tanítójának, Sárosi Lajosnak, ezért ha összefoglalja az előzményeket, róla mindig megemlékezik. Rajkán képesítés nélküli pedagógusként kezdett. Ma is tisztán emlékszik arra az október 1-jei napra, amikor beküldték az egyik osztályba, és egyszer csak ott állt a harmadikasok előtt. Fogalma sem volt az egészről, a tantervről is akkor hallott először, ezért apránként szerezte meg ismereteit. Három kolléganőjével tartotta a kapcsolatot, akikkel ha kellett, egymást helyettesítették. Nem volt még egészen harminc, amikor megint váratlan helyzetbe került: Rábakecölben a számtant oktatta a felsősöknek, pedig magyar-történelem szakon tanult a főiskolán. Az élet más alkalommal is próbára tette alkalmazkodóképességét: megjelent előtte a járási tanács elnöke, aki közölte vele, hogy szeretnék, ha elvállalná az igazgatói feladatokat a beledi iskolában. Mivel korábban még nem töltött be hasonló pozíciót ekkora intézményben, eleinte tétovázott, hogy elfogadja-e a felkérést. Végül igen mondott, és ez alatt az egy év alatt is óriási tapasztalatokat szerzett. – Akkor éreztem igazán, hogy mi az iskola. Mert az osztályt megismeri az ember, ha tanítja a tárgyát, de az egész intézményhez is hozzá kell szokni – fogalmazott a nyugalmazott pedagógus, aki szerint egész életen át tanulni kell mindenkinek. A következőt örökre a fejébe véste: a teljesítmény értékelése sosem lehet objektív, erre csak törekedni lehet, mert a pedagógia két szubjektum egymásra találása.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.