A kónyi óvodások szerencsés helyzetben vannak, mert az étrendjüket összeállító konyha ügyel a részletekre, ezért egészséges élelmiszerek kerülnek a gyerekek asztalára.
Kónyban 2013 óta egyhetes az egészség jegyében szervezett programsorozat. Korábban is foglalkoztak a témával, de akkor huszonnégy órába sűrítették a mondanivalókat. Mivel így több időt tudnak szentelni az egészséges szemléletmód ismertetésére, úgy ütemezik, hogy egy teljes nap a mozgás jegyében teljen el. Minden esztendőben más és más kihívás elé állítják a gyerekeket. Egyik évben az intézmény teljes létszámmal kivonult a falu sportcsarnokához, ahol a gyerekek jót játszottak egymással, másik alkalommal a község határában lévő tehenészethez sétáltak a kicsikkel. Idén hétpróba vetélkedőt rendeztek az óvodásoknak, akik minden egyes állomáson az egészséggel összefüggésbe hozható feladatokat oldottak meg. A hét következő napján a táplálkozás került előtérbe – ismertette a programokat Tuba Csilla, a Kónyi Tündér-tavi Óvoda vezetője. Legutóbb mézzel ízesített gyümölcssaláta került terítékre.
– Minden egészséghét alkalmával, valamilyen ide kapcsolódó témában szervezünk egy-egy előadást a gyerekeknek. Most egy környékbeli méhész, valamint egy fogorvos mesélt az óvodásoknak. A háziorvos szintén az egészséges életmódról beszélt a kicsiknek – hangsúlyozta az óvodavezető.
Gyakran kerül a gyerekek asztalára teljes kiőrlésű kenyér és zsemle, zsírszegény tejtermék és gyümölcs, kiegészítve a húsféleségekkel – fejezte ki elégedettségét Tuba Csilla. Ugyanolyan természetes a mindennapos testmozgás, amire lehetőség szerint a szabad levegőn kerül sor. Amennyiben a sok eső miatt sáros az óvoda udvara, sétálni viszik a gyerekeket a faluban, de kirándulásokat is szerveznek a számukra. A középsősök és nagycsoportosok néptáncórán vehetnek részt, ami szintén jól átmozgatja a kicsiket. A szervezett úszásoktatás költségeihez a szülőknek is hozzá kell járulniuk, de a Győrbe történő utaztatás már ingyen van, mert az önkormányzat magára vállalta ennek kifizetését.
Az interjúban elhangzott: Mielőtt bármibe kezdenek, tájékoztatják terveikről a szülőket, sőt a számukra is szerveznek előadásokat. Nemrég a gyógynövények jótékony hatásaival ismerkedhettek.
Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda
A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.
A Csornai Múzeum új időszaki kiállítása az aranyhímzés múltjáról és jelenéről
A Csornai Múzeumban június 20-án, a Múzeumok Éjszakája keretében nyílt meg az intézmény új időszaki kiállítása, amely az aranyhímzés múltját és jelenét mutatja be „Kezeik nyomán ragyog az arany” címmel.
A Beledei Egyesített Szociális Központ nyári tábora
A Beledi Egyesített Szociális Központ évek óta tartalmas, szórakoztató nyári táborokat szervez a környékbeli gyermekek számára.
A magas vízhőmérséklet csökkenti a halak kapókedvét
Az egyes halfajok védelmét szolgáló horgászati tilalmi idők kivételével már júniusban és július elején is lehet horgászni a beledi horgásztavaknál.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.