A Richter Gedeon Nyrt. által felajánlott kétmilliós alapadományt egészítették ki a tavalyi „Egészségváros” elnevezésű program azon csornai résztvevői, akik minden egyes szűrésért, tanácsadásért és meghallgatott előadásért 300 forintot érő bónuszt kaptak. A pontgyűjtő akción szerzett összesen hétmillió forint jó helyre került: a Csornai Margit Kórház röntgen berendezésének digitális átalakítására fordították az összeget.
Csornán régóta hagyománya van az egészségnapi rendezvénynek, melyet idén a Csornai Nőegylet és a helyi kórház közösen szerveznek szeptember utolsó szombatján. – Mindenkit nagy szeretettel várunk a kórház új rendelőintézetébe, ahol kicsit ünnepélyes formában, de vidám keretek közt foglalkozhatunk az egészségünkkel – fogalmazott dr. Winiczai Zoltán.
Dr. Winiczai Zoltán szerint lassan már minden témának, ágazatnak van külön napja, ezért rendkívül fontos, hogy az egészségügyben is legyen egy kiemelt alkalom, amikor ráadásul ingyenes szűrésekkel várják a lakosságot. Idén nem érkeznek Csornára fővárosi sztárvendégek, de az összes olyan szűrésre lehetőség lesz, melyet a csornaiak egy évvel ezelőtt igénybe vettek. A szeptember 30-ára, szombatra tervezett egészségnapot igazi közösségi rendezvénynek szánják, melyen ismerősök köszönthetik egymást, megbeszélve ügyes-bajos dolgaikat.
A kórház igazgatója arról is beszélt, hogy melyek a legnépszerűbb szűrővizsgálatok. A férfiak körében a legkeresettebb a PSA (prosztatarák) szűrés. Sokan élnek az allergia- és légzésvizsgálat lehetőségével. Általában nagy az érdeklődés a magas vérnyomás és az érbetegség kiszűrésére. Az előadásokat a rendelőintézet második szintjén tartják, ahol szó lesz a nőgyógyászati, a mozgásszervi betegségekről, a sokakat érintő csontritkulásról. Szóba kerülnek az egyensúlyi zavarok, továbbá életvezetési tanácsokat hallgathatnak meg a résztvevők. A gyógytornászok kisebb csoportonként szervezne szórakoztató mozgásos feladatokat a jelentkezőknek, de szívesen látják a kórház fejlődése, vagy általában az intézmény munkája iránt érdeklődőket is.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.