Különleges lehetőséget kaptak a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Iskolaközpont diákjai: olyan amerikai pedagógus is részt vesz az angol nyelvi képzésükben, aki egy-egy órát tart a fiataloknak.
Biró Pétert tavaly nyár elején kereste meg egy amerikai anyanyelvi tanárokat külföldi országba
közvetítő szervezet vezetője, hogy szeretnének-e élni az általuk kínált lehetőséggel. A program szerint egy vagy két tanévre érkezne hozzájuk egy amerikai pedagógus, aki részt venne a magyar oktatásban. A Páli Szent Vince Katolikus Iskolaközpont főigazgatója megbeszélte a tanárokkal, különös tekintettel az idegen nyelvet oktató kollégáival, hogy mi a véleményük az ajánlattal kapcsolatban. A kapuvári pedagógusok jó ötletnek tartották, mondván, egy anyanyelvi lektor sokkal jobban motiválja a gyerekeket, ráadásul a tengerentúli kultúrát és életvitelt is hitelesebben tudja képviselni. További adalék a történetben, hogy a nyelvi lektor egy szót sem tud magyarul, ezért még a folyosón is angolul kell vele kommunikálni.
Joseph Brueske azzal a feltétellel vállalta el a magyarországi munkát, hogy ugyanolyan körülmények között dolgozhat, mint az itteni tanárok. Az amerikai pedagógus részben misszióként teljesíti európai küldetését, ezenkívül a fiatalember egyfajta kalandnak éli meg, hogy idegen földrészen tölthet néhány évet. Beilleszkedését, munkáját a gimnázium angol nyelv szakos tanára, Oláh Zsuzsanna segíti mentorként. Egyelőre a gyerekek, az iskola és a lektor részéről is pozitívak a visszajelzések a tanévkezdés óta eltelt hónapok tapasztalatai alapján – mondta Biró Péter főigazgató.
Beküldés dátuma: 2024. 12. 12.
A kapuvári katolikus iskola várja a leendő első osztályosokat
A kapuvári Páli Szent Vince Iskolaközpontban már tavaly decemberben elkészült az ún. beiskolázási terv a 2025/2026-os tanévben kezdő első osztályosok számára.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.
Meghallás, böjt, együtt: Henczel Szabolcs nagyböjti gondolatai
A nagyböjt a húsvétot megelőző 40 napos időszak, amely 2026-ban április 2-ig, nagycsütörtökig tart.
Kapuvár 2026-os költségvetésének idei főösszege 6 milliárd forint
– Jól állunk, a város szép és élhető, ami nem jelenti azt, hogy teljesen megelégedhetünk, mert mindig újabb célokat tűzünk ki magunk elé – nyilatkozta Horváth László, miután a kapuvári képviselő-testület hét igen és két nem szavazattal elfogadta a 2026-os költségvetést.