Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hirdetés

Egykor és most: 25 éve NB II-es bajnokságot nyert a bágyogszováti kézilabdacsapat

A közösséghez tartozás és a játék öröme motiválta a régi bágyogszováti kézilabdásokat. Annak ellenére, hogy az anyagiakban nem dúskáltak, megkérdőjelezhetetlenül messzire jutottak. A magánéletben is egymást segítették, egyként búsultak és vigadtak, mindenki örömében, bánatában osztoztak.

Az ’50-es évek végén honosodott meg a kézilabda a településen Véghelyi Miklós pedagógus (későbbi igazgató) kezdeményezésére. Az igazi sikertörténetet a néhai Szabó Lajos kezdeményezésére és Torma József irányításával 1983-ban újjáalakult csapat vitte véghez.
– Ma már számomra is hihetetlennek tűnik mindaz, amire akkoriban képesek voltunk. Láttuk, hogy sokkal több munka kell a még jobb eredményekhez, ezért heti négyszer edzettünk, plusz lejátszottuk a sokszor több száz kilométerre megrendezett meccseket. A mai életvitel mellett ez szinte elképzelhetetlen, főleg mindenféle anyagi ellenszolgáltatás nélkül – emlékezett vissza a dicső múltra Torma József. Az edző szerint az elején laikus módon álltak az egészhez, és főleg a lelkesedés vitte őket előre, miközben tudták, hogy ez kevés lesz a nagyobb célok eléréséhez. – Többen elvégeztük az edzői tanfolyamot, ami sokat jelentett a szakmai munka előrelendítésében. Amikor egy-egy nagyvárosi csapattal kerültünk szembe, kicsit meglepődtek, hogy egy kisközség csapata mire képes. Később alaposan megismertek bennünket és akik velünk játszottak, biztosan megjegyezték Bágyogszovát nevét. A legutolsó meccsen, amikor megnyertük az NB II-ben a bajnokságot, Csorna volt az ellenfél, 600 néző állta körbe a kézilabda pályát.
– Most júniusban ünnepeltük volna a 25. évfordulót, de a koronavírus-járvány miatt ezt el kellett halasztani. Úgy gondoljuk, talán ősszel meg tudjuk tartani, amennyiben mégsem, akkor jövőre tervezzük az összejövetelt – mondta Torma József.

Már a Csorna elleni meccs előtt tudott volt, hogy bajnokként fogunk lejönni a pályáról – emlékeztek vissza az egykori játékosok.
Horváthné Major Erika negyedikes korában kezdett kézilabdázni a csornai Lipovits Károly tanár úr keze alatt, utána a Győri Textilesnél játszott. Gyermekvállalása után kereste meg Torma József és hívta a bágyogszováti csapatba, ahol hat éven keresztül játszott.
Kovács Józsefné Tünde hatodikos volt, amikor szóltak neki, hogy itt van egy jó csapat, ahova ügyes lányokat keresnek és lehetne csatlakozni. – Páran kijöttünk az edzésre, és azonnal megtetszett a közösség így maradtunk. Nem bántuk meg, hisz nagy tudású, tapasztalt játékosoktól leshettük el a kézilabda fortélyait.
Szabó Ilona ötödikes korában kezdett Bágyogszováton kézilabdázni, hosszú időn keresztül játszott az NB I-ben. – Jó híre volt a csapatnak, ezért más településekről is jöttek játékosok, sokan szerettek volna itt játszani. A körzeti után jött a megyei bajnokság, majd az NB II, ahol először ötödikek, harmadikok, másodikok és végül bajnokok lettünk. Major Erikával a tapasztaltabb bágyogszováti játékosok közé tartoztunk, de NB I-es rutinunk sokat segített – emlékezett vissza.
A tartalék csapattal és a felnőttekkel is szép eredményeket elérő Szabó László egykori középpályás labdarúgó személyében új elnök irányítja a Bágyogszováti Községi Sportegyesületet. Elmondta, hogy várhatóan augusztusban indul a következő idény, melyre lelkesen készülnek a csapattagok, a vezetőséget pedig olyan fiatal szakemberek alkotják, akik tenni akarnak a bágyogszováti sportegyesületért. A bágyogszováti focicsapat a tél folyamán a mezőny végén állt, de a legközelebbi bajnokság végén az első hat hely valamelyikét szeretnék megszerezni.

Beküldés dátuma: 2020. 06. 09.

Kapcsolódó hírek

További hírek