Egyre szebb és modernebb a beledi óvoda

Mivel a fejlesztés a gyerekeket érintette, a képviselők nem sokáig gondolkodtak azon, hogy belevágjanak-e a projektbe, annak ellenére sem, hogy az akkori feltételek szerint  még 40 százalékos önrészt kellett vállalniuk. A jelenlegi óvodaépület 1947-ben készült el, s azóta csak kisebb-nagyobb alakítgatásokon esett át. A mostani közel 66,5 millió forintos beruházáshoz 26,6 millió forintot tett hozzá Beled önkormányzata, tehát majdnem 40 millió forintot nyertek. Az épület födémszerkezete eddig minden szigetelőanyagot nélkülözött, néhol még a régi nád is megmaradt, egyes helyein pedig téglabetétes anyagot alkalmaztak, így a meleg levegő szabadon távozhatott. Az “U” alakú házat körbeszigetelték. A formája miatt nagyon sok rajta a nyílászáró, ebből összesen 92 db-ot cseréltek le. A tetőnek azon részeit, amelyek gyakrabban beáztak, terven felül kijavították.
Az uniós pályázat nemcsak a munka díját és az anyagok árát foglalja magában, hanem egyéb kötelező elemei is vannak, mint például a tervezési, az ellenőrzési, a projektmenedzseri vagy a kommunikációs költségek – hangsúlyozta Tompáné Balogh Mária, aki több, a témában jártas ügynökségi és minisztériumi emberrel elbeszélgetett, ahol elmondták neki, hogy azért vannak ezek a járulékos tételek a pályázatokba beépítve, mert a közreműködők munkáját is meg kell fizetni. A polgármester is sajnálja, hogy ki kell fizetni a 10 százaléknyi összeget, de minél nagyobb költséggel kalkulál egy-egy projekt, annak arányában emelkedik a kiegészítő tételek ára is. Beled vezetője  továbbra is a gyerekeket tartja szem előtt, akik úgy jöhetnek az óvodába, hogy az otthonihoz hasonló berendezéseket és termeket látnak maguk körül, és az ablakcserének köszönhetően az erős szél sem tudja megmozgatni a függönyöket.

Beküldés dátuma: 2011. 11. 30.

Kapcsolódó hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

További hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

  • Jótékonysági családi délután Kapuváron

    Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.

  • Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése

    A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.

  • Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda

    A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.

  • Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás

    Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.