Emelkedő tendenciát mutat a gyermeklétszám a beledi óvodában, ezért az eszközöket is bővíteni kellett: több fektetőre, székre, asztalra, pohártartóra, tányérra volt szükség a 2020/2021-es nevelési év elején. Mivel a koronavírussal megbetegedettek száma is növekszik, az óvodában megtették a szükséges megelőző óvintézkedéseket.
– Mivel egész nyáron nyitva tartottunk, az utolsó két hét volt a legkeményebb: teljes fertőtlenítést és nagytakarítást végeztek a dajkáink, hogy szeptember elsején felkészülten várhassuk a gyerekeket – fogalmazott Gerencsérné Németh Erika.
Az 1974-ben készült épületszárny szennyvízrendszeréhez hosszú évek óta nem nyúltak hozzá a szakemberek, ezért be volt tervezve a korszerűsítés, csak a teljes felújítás alkalmával már nem került rá sor, mert az épületben tartózkodtak a gyerekek. Az óvodavezető sajnálja, hogy nem fejeződtek be a munkálatok augusztus végére, de szeptember első hetében lezárult a fejlesztés.
Átlagosan huszonnyolc fős csoportokat alakítottak ki a beledi óvodában. Az egyik csoportba új fektetőket vásároltak, ezért az ágyakat is ki kellett cserélni. A kisgyermekeknek kiosztották a kedvenc óvodai jeleket, és a vidám figurák fogadják őket már az öltözőben.
Ebben az évben online módon történt a beiratkozás, és nyolcvan gyermek szülője jelezte, hogy szeretné óvodába járatni csemetéjét. A legkisebbek közül néhányan csak később csatlakoznak a csoporthoz, mert meg kell várni, míg szobatiszták lesznek. Az óvodavezető szerint van akinél napok, míg másoknál hetek vagy hónapok kérdése, de remélhetőleg még ebben az esztendőben bekerülnek az intézménybe.
A tizenkét férőhelyes bölcsődében megtelt a létszám, és ők is szakaszosan érkeznek, tíz-tíz napos beszoktatási idővel számolva.
A vezető munkáját hat óvónő, egy pedagógiai asszisztens és három dajka segíti. A bölcsődében az előírások szerint két kisgyermek nevelő, és egy dajka gondoskodik a tizenkét gyermekről.
A koronavírus miatt elrendelt higiéniás szabályok a Beledi Általános Művelődési Központ valamennyi intézményére egyaránt vonatkoznak. Mielőtt belépnek a szülők a bölcsődébe és az óvodába, fel kell tenniük a szájmaszkot és már a bejáratnál elhelyezték a fertőtlenítőgéleket. A kérés úgy szól, hogy egy gyermeket csak egy szülő kísérjen be. A pedagógiai asszisztensek megmérik a gyermekek testhőmérsékletét. Az óvodavezető arra kéri a szülőket, hogy partnerként segítsék az óvodai dolgozók munkáját ebben a nehéz időszakban. Amennyiben tüneteket észlelnek valamelyik gyermeknél, minél előbb értesítsék egymást és az intézményt.
Gerencsérné Németh Erika szerint a jó példa ragadós, ezért azzal tudják a leginkább rászoktatni a gyerekeket a megfelelő kézmosásra, ha megmutatják nekik nap mint nap. A megelőző intézkedésekre az eddigi ismereteik szerint került sor, de várják az ÁNTSZ megerősítését ezzel kapcsolatban. A fertőtlenítőszerek, tisztítószerek a rendelkezésre állnak, de ilyen kicsi gyerekeknél nem lehet bevezetni a papírtörlő használatát, ezért minden másnap mossák a törölközőket.
Az őszi induláskor egyik legfontosabb feladat az újonnan érkezők beszoktatása, és hogy minél gördülékenyebb legyen, a szülők már augusztus végén bevihették az udvarra a gyerekeket. A tapasztalatok szerint sokkal könnyebben megszokják az új környezetet, ha ott tölthetik a délelőttöket.
Az első félében már biztos, hogy el fognak maradni a külsősök által kezdeményezett programok, színházi és zenés előadások, mert annak is örülnek, ha azokat meg tudják tartani, amelyeket saját hatáskörben terveztek a gyerekeknek.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.