Tizenegyedik tanévét kezdte meg idén ősszel az Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kapuváron – számolt be a fejleményekről Csitei Gábor igazgató. Várhatóan 340-360 diák vesz részt az iskola munkájában az előző időszakhoz hasonló felvételekkel. A pedagóguslétszám egy fővel gyarapodott, mert a nyáron felvettek egy kolléganőt. Egyébként a szünidő sem telt „üresen”, hiszen mind a gyermek, és mind a felnőtt csoportnak volt az elmúlt hónapokban fellépése. Utóbbiak szinte minden hétvégére meghívást kaptak valamelyik község nyári rendezvényére, a fiatalok pedig edzőtáborban vettek részt. A felnőtt táncosokat hatalmas ováció fogadta Montenegróban, ahol épp egy magyar turistacsoport töltötte szünidejét, és a hazai virtusnak rendkívüli módon örültek.
Visszatérve az őszi becsengetésre: az elsősök szeptember 5-én kezdték meg a mostani tanévet, másnap pedig megtartották a szülői értekezleteket. Az órarend összeállításánál figyelembe vették a tanulók egyéb elfoglaltságát; a már működő csoportoknak pedig bejáratott menetrendje van. Az abszolút kezdők hetente egyszer, a rutinosabbak kétszer másfél órát gyakorolnak, a bemutató foglalkozásokat pedig a félév végén tartják, amikor a szülők is betekintést nyernek az addig végzett munkába. További fokozat, hogy fellépnek a településszintű rendezvényeken, valamint a tanévzáró gálán, színpadi körülmények között kápráztatják el a közönséget.
Az intézmény kapuja nyitva áll, és várják a néptánc iránt érdeklődőket mindennap 16 óra után, amikor bárki szem- és fültanúja lehet a foglalkozásoknak. A vidéki gyerekeknek nem kell beutaznia Kapuvárra, mert „helyükbe megy” az iskola, hiszen a környező településeken is megtartják a táncoktatást, konkrétan Mihályiban, Agyagosszergényben, Petőházán és Fertőszentmiklóson, idei tanévtől pedig – az ottani kezdeményezésre – egy-egy csoport indul Vitnyéden és Osliban.
A néptánc olyan önkifejezési forma, mely a magyar nyelvű alapképzéshez hasonlítható leginkább, csak épp a mozdulat művészete által adja tovább a mondanivalókat. Csitei Gábor megjegyezte: a régi családi együttélés ma már nem jellemző, ezért eleink nem hagyományozzák át a régi szokásokat az utódokra, ugyanakkor a megváltozott körülmények mellett is van igény a népi kultúrára. A pedagógusokra vár az a feladat, hogy megtalálják a 21. századba vezető átmenetet, és olyan alternatívát kínáljanak a fiataloknak, amely megteremti a lehetőséget a szabadidő hasznos eltöltésére. A néptánciskolába járó gyerekekkel elhivatott oktatók foglalkoznak, akik örömmel elégítik ki a kezdetek óta jottányit sem csökkenő igényeket.
Az intézményben előre rögzített munkaterv szerint dolgoznak, de már most körvonalazódnak a közeljövőben sorra kerülő látványos bemutatók: November 24-én, a három lehetséges helyszín közül Kapuváron rendezik a hagyományőrző együttesek országos minősítő fesztiválját, amelyen a táncosok szakmai zsűri jelenlétében bizonyíthatják rátermettségüket. Az időben kicsit távolabbra tekintve már biztos, hogy az együttes tagjai jövő nyáron németországi nemzetközi fesztiválra lesznek hivatalosak.
Beküldés dátuma: 2012. 09. 19.
-
Az iskola a gyerekekért van, és az ő érdekeiket, fejlődésüket kell szolgálni
A diákokkal és a felnőtt dolgozókkal együtt idén ősszel közel ezren kezdték meg a tanulmányaikat, illetve a munkát a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában.
-
Az iskola a gyerekekért van, és az ő érdekeiket, fejlődésüket kell szolgálni
A diákokkal és a felnőtt dolgozókkal együtt idén ősszel közel ezren kezdték meg a tanulmányaikat, illetve a munkát a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában.
-
Megkezdődött a 2023/2024-es tanév a csornai Széchenyiben
Nincs miért izgulni az elsősöknek, hiszen 2023 szeptemberétől a széchenyisek nagy családjához, összetartó közösséghez tartoznak valamennyien.
-
Kapuváron külön épületben tanulnak az alsós és felsős évfolyamosok
A Kapuvár Térségi Általános Iskolában a 2023/2024-es tanévtől számos változás lépett életbe: több ismeretlen arc, új pedagógusok, az azonos korosztályba tartozó gyerekek helycseréje miatt pedig sokuknak szokni kell az új környezetet.
-
A csornai Pántlika Táncegyüttes és vendégei búcsúztatták a nyarat a premontrei parkban
Vendégjárás címmel tartott táncos-zenés délutánt a csornai Pánlika Táncegyüttes. Immár öt éve annak, hogy a pánlikások – a közönség nem kis örömére – vendég fellépőket hívnak Csornára, hogy közösen búcsúztassák a nyarat.
-
Városi elismerések átadása a Csornai Premontrei Rendház dísztermében
Egyik legősibb ünnepünk, a keresztény magyar állam alapításának alkalmából tartottak megemlékezést a Csornai Premontrei Rendház dísztermében.