Buza Béla karnagy vezetésével működött az a kórus, melynek munkáját folytatja a hét éve alakult Haydn Vegyeskar Egyesület. A «mester» nyugdíjba vonulása óta Kapuiné Titz Ildikó és Lukovits Györgyi vette át a csapat irányítását. A pedagógusok szakmailag és emberileg is megértik egymást, a kórustagok pedig egyhangúlag elfogadták a két karnagyot. A tíz-tizenöt állandó taggal rendelkező csapat évtizedek óta együtt énekel, s időközben a fiatalabb generációból is csatlakoztak hozzájuk.
Az énekesek minden jelentősebb helyi rendezvényen részt vesznek, állandó fellépéseiket pedig már az év eleji programtervezetben feltüntetik. A kórustagok zöme nem rendelkezik zenei képzéssel, de lelkesedésük mindent kárpótol, és kíváncsian várják a karnagyok útbaigazítását. Az egységes megszólalás miatt természetesen rutinfeladattá váltak a szakemberek által vezetett hangképző órák. Az előadók nem csak a munkában, hanem a sikerben is osztoznak egymással. Az amatőr kórus 2010-ben az országos versenyen a kategóriája legmagasabb fokozatát szerezte meg. Széles repertoárjukban a vallásos jellegű darabok mellett világi énekek egyaránt szerepelnek. Amennyiben kedvet kapott valaki az éneklésre, keresse fel bátran a csapatot, mert bármikor bekapcsolódhat a munkájukba, és ha úgy érzi, hogy megérett a színpadi fellépésre, a nyilvános előadásokon is megmutatkozhat. A hagyományosan megtartott karácsonyi koncert hangulata felülmúlhatatlan: hetven-nyolcvan énekes áll egy időben a színpadon, mert ilyenkor vendégfellépőnek hívják a térségi általános iskola diákkórusát. Szerepük még ebben sem merül ki, mert – a többi zenei csoporttal való együttmunkálkodás során – sokat tesznek a helyi művészeti csoportok összetartásáért.
Az egyesületként működő kórus éven át számíthat a polgármester, a képviselő-testület és a plébános támogatására, s örömmel fogadják a jövedelemadó egy százalékának felajánlásait is.
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
Beledi Pünkösdi Fesztivál, a közösségéltető rendezvény
Beled Város nemcsak egy lakóhely, hanem együttműködő emberek élő közössége – mondta Major Jenő a 21.
A hétköznapi névtelen hősöket köszöntötték Beleden
Ismeretlen embertársaikon segítenek az önkéntes véradók, akik a köszönet szavára szerény mosollyal csak annyit jegyeznek meg: „Ugyan már, hát ez természetes!” A véradókat köszöntötték Beleden.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.