– Miért éppen a búcsúzás előtti pillanatokban, miért éppen a jövőbe induláskor ragaszkodunk leginkább a múltunkhoz? – tette fel a nehezen megválaszolható kérdést Horváth László, a Kapuvár Térségi Általános Iskola igazgatója a Kapuvár Térségi Általános Iskola ballagási ünnepségén.
A nyolcadikos osztályok utoljára sétáltak együtt az általános iskola falai között. A kapuvári Széchenyi István Általános Iskola aulájában tartották a Kapuvár Térségi Általános Iskola ballagási ünnepségét, melyen 95 tanuló búcsúzott egykori iskolájától: 54-en Kapuvárról, 10-en Szárföldről, 12-en Vitnyédről, 6-an Babótról, 4-e Osliból, 2-en Veszkényből, 4-en Himodról, 1-1 fő Bogyoszlóról, Agyagosszergényről és Fertőszentmiklósról.
A ballagó felemás érzések között él és átmeneti állapotban van: már se ide, még se oda nem tartozik – fogalmazott Horváth László. A Kapuvár Térségi Általános Iskola igazgatója szerint sokat változtak a fiatalok a kezdetekhez képest, de a pedagógusok még emlékeznek azokra az elsősökre, akiket rájuk bíztak nyolc évvel ezelőtt. A gyermekek tekintetén már megjelentek azok az apró jelek, amelyek az önállósodás és a felnőtté válás közeledtét jelzik.
– Bár még szüleitek ott állnak mellettetek, de talán már nem fogják olyan szorosan a kezeteket, és ti is érzitek, hogy vállatokon a vándortarisznyával még sok próbatétel áll előttetek. Hiszem, hogy meglátjátok a jót, a szépet. Hiszünk bennetek, mert fiatalok vagytok, s magatokban hordozzátok a reményt és nektek talán még jobban sikerülhet – köszönt el a nyolcadikosoktól Horváth László.
Az ünnepi beszéd után átadták a Kapuvár Térségi Általános Iskola elismeréseit a végzős diákoknak, illetve a könyvjutalmat a jól teljesítő nyolcadikosoknak.
Fülöp Levente 8/c osztályos tanuló 8 éven át nyújtott kiemelkedő teljesítményéért és kitűnő tanulmányi eredményéért átvehette a Pátzay-plakettet.
Horváth Gábor 8/d osztályos tanuló példamutató magatartása, szorgalma, jeles tanulmányi eredménye és kiemelkedő közösségi munkája jutalmáért Széchenyi-kötetben részesült.
Bendi Barnabás 8/d osztályos tanuló jeles tanulmányi eredménye, példamutató magatartása és szorgalma jutalmául Széchenyi-oklevélben részesült.
Németh Bence 8/c osztályos tanuló megkapta az Év sportolója díjat.

Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.