Az ünnep arra való, hogy felmérjük helyünket a világban, mely a vissza- és előretekintés ideje is. Biró Péter arra kérte a katolikus iskola végzőseit, hogy mondjanak köszönetet a Szentháromságos egy Istennek, valamint a szülőknek és a pedagógusoknak.
A gyerekek minden tanév végén kíváncsian várják a bizonyítványosztást, majd a szünidei programokat. – Számotokra azonban nemcsak a tanév zárul most le, hanem fiatal életetek egy szakasza is, amikor búcsút vesztek az általános iskolai tanulmányaitoktól, s talán egy kicsit a gyermekkorotoktól is.
– Kérlek benneteket, bármerre is visz utatok, ne hagyjatok fel a rendszeres imával, és vasárnap, valamint a kötelező ünnepeken a szentmiséken való részvétellel – tette hozzá az intézményvezető.
A kiváló tanulmányi munkáért és példamutató kötelesség teljesítéséért járó könyveket és okleveleket az osztályfőnökök már átadták. Kiváló tanulmányi eredményéért, tanulmányi versenyeken való sikeres szerepléséért, példamutató szorgalmáért, hitéletükért és közösségi munkájáért négy tanuló igazgatói dicséretben részesült: Bakodi Luca 8/b, Pap Balázs 8/b, Fodor Richárd 8/c, Szalai Gáspár 8/c.
Több éves kimagasló tevékenységéért, tanulmányi munkájáért, kiemelkedő hitéletéért Boldis Annamária (8/c) kapta a legrangosabb elismerést, a Páli Szent Vince-kisdíj és Emlékplakettet.

Ünnepi fények között búcsúztak a ballagó diákok Csornán
Meghitt hangulatban búcsúztak a végzős diákok Csornán, ahol idén is megrendezték a középfokú intézmények hagyományos, lampionos ballagását.
A Csornai Múzeum új időszaki kiállítása az aranyhímzés múltjáról és jelenéről
A Csornai Múzeumban június 20-án, a Múzeumok Éjszakája keretében nyílt meg az intézmény új időszaki kiállítása, amely az aranyhímzés múltját és jelenét mutatja be „Kezeik nyomán ragyog az arany” címmel.
A Beledei Egyesített Szociális Központ nyári tábora
A Beledi Egyesített Szociális Központ évek óta tartalmas, szórakoztató nyári táborokat szervez a környékbeli gyermekek számára.
A magas vízhőmérséklet csökkenti a halak kapókedvét
Az egyes halfajok védelmét szolgáló horgászati tilalmi idők kivételével már júniusban és július elején is lehet horgászni a beledi horgásztavaknál.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.