2024. március 24-én, azaz virágvasárnap keresztelőre hívták a kisgyermekes családokat a beledi evangélikus templomba. Az elképzelések
szerint tovább folytatják a családi istentiszteleteket, melyeken a legkisebbeket is hívják szüleikkel együtt.
Korábban már beszámoltunk róla, hogy Beleden megújult az evangélikus templom, a gyülekezeti ház és a parókia. Ihász Beatrix nemrég újabb eredményes beruházásról adott hírt a Rábaközi Televíziónak. Elkészült az egykori iskolaépület egy részéből kialakított közösségi tér. Az evangélikus esperestől megtudtuk, hogy a munka nagy részére a Magyar Falu Program pályázatán nyert 24 millió forintból kerülhetett sor. Rendbe hozták tetőzetet, majd az épület további részén folytatódott a korszerűsítés; a közösségi térhez konyha- és kamrarészt, valamint új fürdőt és mosdót is kialakítottak. A virágvasárnapra tervezett keresztelő után óvodapedagógus segítségével bibliaiskolai foglalkozást szerveztek a gyerekeknek a közösségi térben.
Hamarosan benépesítik a beledi evangélikus gyülekezet új közösségi terét, melyet a terveknek megfelelően a volt iskolaépület földszinti részének átalakításával hoztak létre. Itt tartják meg alkalomszerűen a hatodik-hetedik osztályosok konfirmációs oktatását, mely alkalomból az új térben játékra is lesz lehetősége a fiataloknak.
Az ötödik-hatodikos korosztályba tartozó gyerekeket is szeretettel látják, akik leendő konfirmandusok és ifjúsági csoport tagjai, valójában az utánpótlást biztosítják a gyülekezet számára.
Ihász Beatrix büszkén mutatta az ötödikesek 2. helyezéséről szóló oklevelét. A „Sajtos kenyér” elnevezésű négytagú beledi csapat eredményesen szerepelt a soproni Eötvös József Evangélikus Gimnáziumban megrendezett megyei hittanversenyen. Az esperes hozzátette: A diákok becsületesen tanultak és több héten át készültek a megméretésre. A harmadikosokra is büszkék, akik már tavaly is beneveztek a versenyre és idén megszerezték az ötödik helyezést. A tanulóknak a verseny „hivatalos” részén túl bábjátékban, közös éneklésben és áhítatban volt része.
– Nagyon örülök, hogy évről évre egyre több gyülekezettől jelennek meg a csoportok a megyei hittanversenyen. Érdekes volt az ottani iskolalelkész kezdő áhítatában megfogalmazott gondolata: A bibliai történetek gyakorlásával minden résztvevő nyert és szinte másodlagos, hogy éppen ki jut tovább az országos versenyre. Ezeknél talán még fontosabb, hogy közösségben lehettünk és együtt énekelhettünk ezen a szép napon.
Az evangélikus gyülekezeteknél hatévente tisztújító közgyűlést tartanak. 2024 a tisztújítás éve gyülekezeti, megyei, kerületi és országos szinten is. Ilyenkor az előző választáson nyert mandátum lejár, és a következő 6 évre választanak vezető testületeket. Természetesen a jelölésnél az eddigi tisztségviselők is eldönthetik, hogy vállalják-e a következő ciklusban is a megbízatást. Ezenkívül szeretnék új tagokkal bővíteni a presbiteriumot, ezért több jelölés is érkezett azokra a személyekre, akikre számítanak a közösségépítő feladatok elvégzésében. A választó közgyűlést a március 17-ei vasárnapi istentisztelet után tartották meg. Az iktatásra későbbi időpontban kerül sor,, ünnepi istentisztelet keretén belül.
Beküldés dátuma: 2024. 03. 22.Nagy valószínűséggel nem az egyházak, sem a benne munkálkodó lelkészek fogják megoldani a világban zajló kibékíthetetlen ellentéteket, háborúkat, de az ő felelősségük, hogy az emberek megleljék a hit általi stabilitást a kis közösségekben.
A Soproni Szakképzési Centrum Berg Gusztáv Szakképző Iskola keresztféléves képzést indít 2025 márciusától felnőttek számára.
Egyre több fórumon szóba kerül, hogy milyen extrém esetek alakulnak ki az iskolai közösségekben.
Gyertyaszentelő ünnepséget tartottak a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskolában.
Az iparszerű mezőgazdasági termelés nem kedvez a vadállománynak, de a legfeltűnőbb változás az énekesmadarak életmódjában figyelhető meg – mondta Molnár István.
A Kisalföldi ASzC Csukás Zoltán Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola idén is a mezőgazdasági és erdészeti, valamint a gépészeti ágazatban kínál továbbtanulási lehetőséget a nyolcadikos diákoknak.