Vásárosfalu nagy fába vágta a fejszéjét az evangélikus templom építésével, melynek egyelőre az alapozásánál tartanak. Szeretnék, ha a szakmai segítség mellett nagyrészt társadalmi munkában készülne el az épület.
Vásárosfalu nem tartozik a nagyobb lélekszámú települések közé, mégis szinte minden héten történik olyan esemény vagy felmerül valamilyen megoldandó feladat, amely cselekvésre készteti az embereket. Az idősek napján vacsorával vendégelték meg a falu korosabb lakóit. Az önkormányzat 5 ezer forinttal járul hozzá a karácsonyi ajándékozáshoz, aminek nagyon örültek a helyiek. Több mint hetvenen szórakoztak a Márton-napi libabálon, mely másnap hajnalban ért véget. A mulatság bevételét minden évben felajánlják valamilyen nemes célra. A tavalyihoz hasonlóan, idén szintén az evangélikus templom építésére tették félre az összegyűlt pénzt. Már azt is nagy előrelépésnek tekintik, hogy idén lerakják a templom alapjait. A helyieket nem kellett sokat noszogatni, az első hívó szóra megjelent közel egytucat ember, és nekilátott a munkának. Az önkormányzat és az evangélikus gyülekezet erejéhez mérten, anyagilag is támogatja a beruházást, melyhez egyként felsorakoztak a helyiek, hogy részt vegyenek az építkezésben. Molnár Sándor rokonságából egy-egy mérnök és építőipari technikus is vállalta a szakmai irányítást.
A 86-os elkerülő építéséről különböző módon vélekednek az emberek. Az optimisták szerint Vásárosfalu csak nyert a beruházással, mert sokkal élhetőbb lesz, ezenkívül néhány perc alatt elérhető lesz Győr vagy Szombathely. Aki nem akarja igénybe venni a település határánál lévő felhajtót és a régi 86-oson közlekedik, szintén jól jár, mert sokkal kisebb forgalommal kell számolnia.
Az adventi időszakban bensőséges ünneppel készült a kultúrház, Mikulásra pedig kis műsorral örvendeztették meg a kisebbeket. A falu vezetése nemcsak az időseket, de a gyereket vállaló fiatalokat is nagy becsben tartja. A nullától a középiskolás korig bezárólag 7 ezer 500 forintra számíthatnak a gyermekek. A szilvesztert összeszokott társaság fogja köszönteni a vásárosfalui kultúrotthonban.
Molnár Sándor szerint átlagos év volt 2016. A polgármester csak azt sajnálja, hogy nem bírálták még el a kultúrház felújítására beadott 22 milliós pályázatot. A település vezetése mindenesetre félretette az 5 millió forint önerőt, és bizakodnak, hogy ha idén nem is, de jövőre megkapják a pozitív válasz, és jól indulhat 2017.
Mindörökké kerékpár: Lukácsy Jenő találkozása a természettel és az emberekkel
Lukácsy Jenő már gyermekként megkedvelte a kerékpározást, amit későbbi új hazájában, az Amerikai Egyesült Államokban felnőtt korában is folytatott.
Élménybeszámoló a szentföldi zarándoklatról
A zarándokok visszatértek az élet kezdetéhez, az elcsendesedéshez. Izraelben tudatosították magukban, hogy mennyire fontos a kezdeteknél a megszólítottság – mondta Henczel Szabolcs, aki huszonhat társával látogatott el a Közel-keleti Szentföldre.
A floor curling összehozza az ép gyerekeket „mássággal” élő társaikkal
Az Arany János EGYMI-ben nagyon örülnek, hogy tavaly lehetőséget kaptak a curling játék kipróbálására, valamint a floor curling birtokba vételére az iskolában, ami fantasztikus lehetőség a gyerekeknek.
Kapuváron jól teljesítettek 1/a osztályosok, és ügyesen vették az akadályokat
Ideális létszámmal – 12 kislánnyal és 7 kisfiúval – indult a 2026/2027-es tanév a Kapuvár Térségi Általános Iskola 1/a osztályában.
Idén ismét farsangi forgatag töltötte meg Csorna főutcáját és főterét
Farsang csúcspontja a karnevál, hagyományos magyar nevén „a farsang farka”. Ez a farsangvasárnaptól húshagyókeddig tartó utolsó három nap, ami nagy mulatságok közepette, valójában télbúcsúztató is.
Három castrumos érem a Kyokushin Karate Magyar Bajnokságon
Február 14-n rendezték Veszprémben a Felnőtt és U21-es Kyokushin Karate Magyar Bajnokságot, amelyen a Castrum SC Kapuvár három versenyzője három dobogós helyet vívott ki.