A midennapos testnevelés egyre több osztályt érint, ezért komoly kihívások elé állítja az intézményeket. A gyakorlati kivitelezéshez az edginél több tornateremre lenne szükség. Az egész napos iskola fogalma ma már nem ismeretlen a szülők előtt.
A kapuvári tankerület része a Kapuvár Térségi Általános Iskola (a városban működő három telephellyel), kiegészülve a babóti, a szárföldi, a veszkényi, a vitnyédi, az osli és a himodi tagiskolákkal. Ide tartozik még a beledi, valamint a mihályi általános iskola ciráki telephelyével. Az említett intézményekben szeptember 1-jével összesen 1576 tanuló kezdte meg a 2014/2015-ös tanévet. 172-en először ismerkedtek a betűk és a számok világával, 106 fiatalnak pedig már a pályaválasztáson kell gondolkodnia – számolt be televíziónknak Biczó Kálmán tankerület vezető. A tankönyvcsomagok időben megérkeztek, csak néhány hiánypótlása volt szükség.
Az első-második-harmadik, valamint a kilenc-tíz és tizenegyedik osztály tanulói mindennapos testnevelésen vesznek részt. A Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium tornatermét egy időben két osztály használja. A tavasz folyamán mutatkozhattak be azok az egyházak, amelyek vállalták a hit és erkölcstan oktatását az iskolában. A kapuvári tankerületben a római katolikus, a református, az evangélikus és a Hit Gyülekezete felelt meg a feltételeknek.
Fontosnak tartjuk az egészséges életmódra nevelést, ezért minden intézmény bekapcsolódott az iskolagyümölcs-programba. Utóbbi azt jelenti, hogy a diákok minden nap friss zöldséghez, gyümölcshöz jutnak, illetve ivólevet fogyaszthatnak.
A felső tagozatosok a tagiskolákba menetrend-szerinti járatokkal közlekednek, az alsósokat pedig iskolabuszokkal szállítják. Ebben nagy segítségükre vannak az önkormányzatok.
Az órák után változatos programokon, szakkörökön foglalják le a diákok figyelmét. Biczó Kálmán a szülőket arra kérte, hogy ne vigyék haza gyermekeiket, mert hasznos időtöltést kínálnak a tanulóifjúság számára. A tehetséggondozás, illetve a lemaradók felzárkóztatása is könnyebben megvalósítható, amennyiben az érintett nebulók rászánják a plusz időt.
A Metrum Zeneiskolában felkészült pedagógusok várják a zeneművészet, illetve a hangszerhasználat iránt érdeklődő gyerekeket.
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
Beledi Pünkösdi Fesztivál, a közösségéltető rendezvény
Beled Város nemcsak egy lakóhely, hanem együttműködő emberek élő közössége – mondta Major Jenő a 21.
A hétköznapi névtelen hősöket köszöntötték Beleden
Ismeretlen embertársaikon segítenek az önkéntes véradók, akik a köszönet szavára szerény mosollyal csak annyit jegyeznek meg: „Ugyan már, hát ez természetes!” A véradókat köszöntötték Beleden.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.