miatt nagyobb
érdeklődésre számíthatnak. A tavaly novemberben kezdődött rendezvény előadói között megszólalt többek között a reumatológus, a fül-orr-gégész, az idegsebész, valamint a gasztroenterológus. A négyrészes előadássorozat egyébként nem új keletű Téten, mert legalább öt esztendeje megszervezik a tavaszi és az őszi szezon során.
Tétre olyan általános fül-orr-gégészeti előadással készült, amelyben a szakterületének leggyakrabban előforduló megbetegedéseit érintette. Az utóbbi időben egyébként más helyszíneken is tájékoztatta a hallgatóságot egészségük megőrzésével kapcsolatban. – Vesszőparipám a nagyothallás, mert Magyarországon nincs kultúrája a hallókészülék viselésnek – mondta az orvos, aki előadásában részletesen foglalkozott-e témával.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.
Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése
A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.
Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda
A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.
Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás
Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.