intézménybe kerülő nebulóknak a biztonságérzet, valamint a biztató dicséret. A gyerekek már túl vannak az ismerkedésen. A többség a lakótelepi óvodából érkezett, tehát ők már találkoztak egymással, de néhányan Kapuvár más részéről, és vidékről csatlakoztak a húszfős 1/c-hez, sőt, az egyik kisfiú nem magyar anyanyelvű. Változatosan telt a diákok első néhány hete, mert a játék után megkezdték a betűelemek írását és az egyszerűbb számolási műveleteket. A rajzolás és a gyurmázás a kéz finommozgását fejleszti – számolt be az indulásról Miletics Lászlóné. Hozzátette: testileg és szellemileg érett gyerekek iratkoztak be a Széchenyibe, de még egy kis időnek el kell telnie ahhoz, hogy az
ovisokból valódi iskolások legyenek. A tapasztalt tanítónő meg van róla győződve, hogy a mozgással kombinált feladatok sokkal jobban rögzülnek. A számolási, valamint az írási és olvasási készség gyakorlásán kívül talán a legfontosabb tartja, hogy a nebulók jól érezzék magukat az iskolában.
Csorba Ernőné több mint harminc éves pályafutása alatt főleg az első két évfolyamot tanította, ezért jól ismeri a hat-hét évesek korosztályát. A mai napig izgalommal készül a szeptemberi iskolakezdésre, és örömmel szembesül a várakozó gyerektekintetekkel. A pátzays 1/a-ba huszonhatan járnak, és az osztályban a fiúk vannak többségben.
A pedagógus szeretné, ha az óvodában még célzottabban készítenék fel a gyerekeket az írási és az olvasási képességek elsajátítására. A színezés és gyurmázás közben rengeteget javul a kézmozgás – tette hozzá Csorba Ernőné. Az olvasás megkezdése előtt fontos a különböző irányok (előtte, mögötte, felette stb.) tisztázása, mert enélkül nehéz követni a sorrendiséget. De nemcsak a könyvek lapjain kell eligazodniuk, hanem magában az iskolaépületben is, ahol meg kell tanulniuk, hogy merre van a tornaszoba, az ebédlő és a többi terem. A tanító nénik főleg olyan játékokat választanak a tanulóknak, amelyek elősegítik a közösségépítést. – Az iskolai évek alatt gyermekeknek soha nem lesz akkora szüksége a szüleikre, mint az elsőben, ezért az értekezleten arra kértem az anyukákat és apukákat, hogy segítsék a munkánkat. Akkor érhetünk el eredményeket, ha együtt dolgozunk – hangsúlyozta a tanítónő.
A Csornai Múzeum új időszaki kiállítása az aranyhímzés múltjáról és jelenéről
A Csornai Múzeumban június 20-án, a Múzeumok Éjszakája keretében nyílt meg az intézmény új időszaki kiállítása, amely az aranyhímzés múltját és jelenét mutatja be „Kezeik nyomán ragyog az arany” címmel.
A Csornai Múzeum új időszaki kiállítása az aranyhímzés múltjáról és jelenéről
A Csornai Múzeumban június 20-án, a Múzeumok Éjszakája keretében nyílt meg az intézmény új időszaki kiállítása, amely az aranyhímzés múltját és jelenét mutatja be „Kezeik nyomán ragyog az arany” címmel.
A Beledei Egyesített Szociális Központ nyári tábora
A Beledi Egyesített Szociális Központ évek óta tartalmas, szórakoztató nyári táborokat szervez a környékbeli gyermekek számára.
A magas vízhőmérséklet csökkenti a halak kapókedvét
Az egyes halfajok védelmét szolgáló horgászati tilalmi idők kivételével már júniusban és július elején is lehet horgászni a beledi horgásztavaknál.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.