Ekkora havazásra senki sem számított – mondta Major Gábor, aki 2011-ben végzett a Körmendi Rendészeti Szakközépiskolában, majd a beledi rendőrőrsre került járőrnek. – Örülök, hogy helyben találtam olyan munkát, ami tetszik, és a hivatásomnak választottam – mondta a januári extrém hóhelyzetben derekasan helytálló fiatalember. Rendőr kollégáitól már hallott hasonló esetekről, amikor a 86-os főúton megrekedt autósokat kellett kimenteni. Major Gábor idén személyesen is megtapasztalta a több mint tizenhat órás szolgálatot, amit ráadásul végig kinn töltött a szabadban, mert terelték a forgalmat. Aki Kapuvár irányába sem tudta tovább folytatni az útját, azt a beledi ifjúsági házba irányították. A rend őrei magyarázták el a szorult helyzetbe került embereknek, hogy még a néhány kilométerre lévő otthonukba sem térhetnek haza. Major Gábor ugyan először élt át ilyen helyzetet, de mint mondta, mégsem lepődött meg, mert a képzés során felkészítik őket a rendkívüli esetekre. Annál inkább váratlanul érte a megyei elismerés, aminek nagyon örül.
Horváth Helga 2008-ban kezdte el tanulmányait a rendészeti szakközépiskolában, majd a gárdonyi kapitányság állományába került. A Rábakecölön élő hölgy 2011 óta a Beledi Rendőrőrsön dolgozik, mint járőr. Kitartó munkájáért és az extrém helyzetben tanúsított magatartásáért szintén megyei elismerésben részesült.
Tompáné Balogh Máriának már nagy rutinja van a mentésben, mert több cikluson átívelő polgármesteri pályafutása során nem először találkozott a hó fogságába került emberekkel. Beled vezetője emlékeztetett arra a lengyel zarándokok 2007 nyarán történt halálos kimenetelű buszbalesetére, mely a mostani vészhelyzetnél is sokkal súlyosabb volt. A megyei védelmi bizottság kitüntetésére úgy tekint, mint az összes eddigi helytállás elismerésére. Jó maga legutóbb lehet, hogy nem a hólapátot fogta, hanem irányította a segítségre sietők munkáját, de attól még nagyon nagy szükség volt rá. A beledi városvezető asszony sosem volt híve a közszereplők női tagozatainak, vagyis a nemek szerinti megosztásnak, mert szerinte a polgármesteri teendők ilyen szempontból nem válogatnak: mindenkinek egyformán helyt kell állnia. Férfi kollégáival szemben viszont előny, hogy olyan apróbbnak tűnő dolgokat is észrevesz, amelyek elkerülik a többiek figyelmét. A praktikus gondolkodás és az „anyai” gondoskodás szerencsésen kiegészíti egymást. Tompáné Balogh Máriának nem létezik a munkaidő, mert amikor szükség van rá, akkor lép a tettek mezejére. Miután kollégái már hazamentek, nem akarta őket visszahívni a nagy januári hidegben, ezért ismerőse terepautójára pattanva maga osztotta a forró italt az átfagyott embereknek. Tompáné Balogh Mária úgy gondolja, hogy a rendkívüli helyzetekben még gyakoribb lakossági tájékoztatásra lenne szükség, mert sokan a legszélsőségesebb időjárási viszonyok mellett akarják meglátogatni a szomszéd házban vagy településen élő ismerőseiket. A helyi védelmi bizottság nyitott, tehát bárki jelentkezhet, ha tettekkel is bizonyítani akarja segítőkészségét.
Beküldés dátuma: 2013. 02. 27.
-
Felnőttek ingyenes szakképzése Kapuváron
A Soproni Szakképzési Centrum Berg Gusztáv Szakképző Iskola keresztféléves képzést indít 2025 márciusától felnőttek számára.
-
Felnőttek ingyenes szakképzése Kapuváron
A Soproni Szakképzési Centrum Berg Gusztáv Szakképző Iskola keresztféléves képzést indít 2025 márciusától felnőttek számára.
-
A Beledi Egyesített Szociális Központnak nem csökkennek, sőt, sokasodnak a feladatai
Egyre több fórumon szóba kerül, hogy milyen extrém esetek alakulnak ki az iskolai közösségekben.
-
Gyertyaszentelés a csornai katolikus óvodában
Gyertyaszentelő ünnepséget tartottak a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskolában.
-
Beledi természetfotós előadása a Rábaköz élővilágáról
Az iparszerű mezőgazdasági termelés nem kedvez a vadállománynak, de a legfeltűnőbb változás az énekesmadarak életmódjában figyelhető meg – mondta Molnár István.
-
Korszerű képzés a Csukásban
A Kisalföldi ASzC Csukás Zoltán Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola idén is a mezőgazdasági és erdészeti, valamint a gépészeti ágazatban kínál továbbtanulási lehetőséget a nyolcadikos diákoknak.