Három osztály nyolcvanöt tanulója vett részt a csornai Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakközépiskola szalagavatóján. A mezőgazdasági szakmacsoport 12/A osztályában huszonheten végeznek az idén, a 12/B-ből pedig húsz gépész, négy lovász és három dísznövénykertész készül a vizsgáira. A harmincegy 13/C-be járó diák a marketing és kereskedelem, valamint informatika szakmacsoport tantárgyait sajátította el. – A tanulók többsége középiskolai tanulmányainak befejezése után is szeretne az iskolában maradni OKJ-s képzésen, illetve főiskolán vagy egyetemen felsőfokú tanulmányokat folytatni. Azok a 12/B-sek, akik szakmai vizsgával zárják az évet, szinte kivétel nélkül el tudnak helyezkedni – mondta Perlaki Sándor igazgató. Hozzátette: ők valamennyien bedolgozták magukat a külső szakmai gyakorlatokon, és kiváló teljesítményük miatt ott maradhatnak a munkahelyen.
Beküldés dátuma: 2012. 02. 15.
-
Henczel Szabolcs a több mint egy esztendeje tartó beledi plébániai szolgálatának összegzésére válla
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
-
Henczel Szabolcs a több mint egy esztendeje tartó beledi plébániai szolgálatának összegzésére válla
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
-
Széchenyi Kupával ünnepelték a 45 éves kapuvári iskolát
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
-
Tatai Lajos igazi lokálpatriótaként támogatja szülővárosa szépülését
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.
-
A Csornai Napközi Otthonos Óvoda felkészült az épületkorszerűsítésre
Csorna óvodásai gördülékeny, zavartalan nyári időszakon vannak túl, mely a gyerekek életkori sajátosságaiknak, igényeinek megfelelő szabadidős programokkal telt el.
-
Látványos felújítások a Kapuvár Térségi Általános Iskola valamennyi telephelyén
A Kapuvár Térségi Általános Iskolában 700 tanuló kezdte meg a 2025/2026-os tanévet. Idén ősszel is három első osztályt indítottak: egyet Gartán, kettőt pedig a Széchenyiben, és vidéken is szép számmal vannak elsős tanulók.