Rábatamásiban számítanak a hamarosan kiírásra kerülő uniós pályázatokra, de elsősorban energetikai fejlesztésben gondolkodnak. A lakosság tevékeny közreműködésére számítanak a virágos területek kialakításához.
A lassan két éve lezárult szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése óta nem volt nagyobb volumenű fejlesztés Rábatamásiban. Spiteller László a kisebb önerős beruházások közt említette az óvodai felújításokat. – Uniós forrásra pályáztunk ugyan, de nem voltunk sikeresek, illetve a hazai lehetőségeket sem tudtuk megragadni. Remélem, a következő időszakban ez meg fog változni, mert jelentős céljaink vannak – tette hozzá.
A nemrég beszerzett térkőgyártó gép próbaüzeme megtörtént, amire azért volt szükség, mert a település járdái felújításra szorulnak. Rábatamásiban kb. húsz kilométer hosszú gyalogjárda szakaszt gondoznak, ezért úgy döntöttek, hogy maguk állítják elő a térköveket. Utóbbi tevékenységbe bevonták a közmunkásokat, akik így értékteremtő munkát folytathatnak. Amennyiben a térkövekre megkapják a megfelelő minősítést, a lakosság részére is gyártani fognak. A közmunkásokat egyébként a mezőgazdasági idénymunkára is bevonnák.
– Megvásároltuk a malom épületét, amit telephelynek kívánunk kialakítani, s itt helyeztük el a térkőgyártó gépet is. A fólia alatt mezőgazdasági termékeket szeretnénk előállítani, amelyből az óvodai konyhát igyekszünk ellátni.
Rábatamásiban az önkormányzati intézmények, az óvoda, a polgármesteri hivatal, a nyugdíjasklub, a sportöltöző energetikai korszerűsítését tervezik. Az orvosi rendelőben a belső felújítást is beütemezték.
A meglévő bányatavak helyén látványtavat terveznek, mely köré parkot kívánnak létrehozni, továbbá szép, virágos területeket szeretnének kialakítani a községben, melyhez várják a lakosság segítségét.
Vasúti pályaszerkezet rostálás és stabilizációja a térségben
Pályarehabilitációs munkákat végeztek a Rábatamási és Veszkény közötti vasúti szakaszon. A négy kilométer hosszú ágyazatrostálást a GYSEV Zrt.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.
Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése
A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.
Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda
A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.
Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás
Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.