Enese pozitív mérleget vont a 2015-ös esztendőről, hisz szinte maradéktalanul megvalósították terveiket, pályázatokban azonban nem bővelkedtek.
Mesterházy József a két legjelentősebb fejlesztésről beszélt először televíziónknak. A temető kerítését 14 millió forintból építették meg, ami enesei léptékkel mérve viszonylag nagy beruházásnak számít. Eredetileg is úgy akarták, hogy az önerős fejlesztésre egy vagy két lépcsőben kerüljön sor.
Az iskola udvarán lévő 20x40-es aszfaltos kézilabdapályára háromszor adtak be pályázatot, és mindannyiszor visszautasították. A település vezetése úgy döntött, többször nem próbálkoznak, hanem nekiállnak a munkának. A pálya szinte mindig tele van, és a lakosság nemcsak sportolásra használja, hanem kiváló közösségi találkozóhely lett.
Tavaly sor került a kultúrház és az iskola udvarának rendbe tételére is, ahol felszámolták a salakos pályát, melynek helyét befüvesítették. A volt kosárpálya helyén térköves részt kerítettek le. Mintegy 2 millió forintból korszerűsítették az orvosi rendelő fűtésrendszerét, a nagy bolt mögötti játszótéren pedig 30 négyzetméteres nyitott színt építettek. A padokat és az asztalokat idén fogják oda szállítani.
A falu virágosítása mindig központi helyet foglal el a helyiek elképzeléseiben. A Nyárfa vendéglő előtti rész megnyerte az emberek tetszését.
2015-ben szintén sok látogatót vonzottak az enesei rendezvények. Színvonalas műsorral kedveskedtek a falunapon megjelent érdeklődőknek. A másik közkedvelt program a hagyományok napja és a virágmajális, az adventi programsorozat pedig külön színfoltja a falunak.
– Két-három éve helybenjárunk az uniós pályázatok terén, a hazai lehetőségek pedig olyan szűkösek, hogy nem találtunk forrást.
Mesterházy József a közeljövőre vonatkozó elképzeléseikből hármat emelt ki:
Az Intergrált Közösségi Szolgáltató Teret a polgármesteri hivatallal szemben vásárolt telken szeretnék megépíteni. Az itt található régi házat lebontották, az újra pedig elkészíttették a terveket. Közel 400 négyzetméternyi építményben kapnának helyet a nyugdíjasok, hátul az ifjúsági klub működhetne, a kettő között pedig az idősek napközi otthonát rendeznék be.
A falu frekventált helyére, az orvosi rendelő melletti részre 120 négyzetméteres tájházat szeretnének, amely a helytörténeti- és a babagyűjtemény bemutatására szolgálna.
Ugyancsak Enese központjában található az a 450 négyzetméteres tér, ahol Magyar Pantheon nevet viselő parkosított emlékhelyet akarnak kialakítani.
Elkészült önerős fejlesztések Beleden
Beled Város Önkormányzatának képviselő-testülete 2023 végén megtartotta az éves közmeghallgatást, melyen Major Jenő beszámolt a tavalyi esztendőben elért eredményekről.
A Csornai Múzeum új időszaki kiállítása az aranyhímzés múltjáról és jelenéről
A Csornai Múzeumban június 20-án, a Múzeumok Éjszakája keretében nyílt meg az intézmény új időszaki kiállítása, amely az aranyhímzés múltját és jelenét mutatja be „Kezeik nyomán ragyog az arany” címmel.
A Beledei Egyesített Szociális Központ nyári tábora
A Beledi Egyesített Szociális Központ évek óta tartalmas, szórakoztató nyári táborokat szervez a környékbeli gyermekek számára.
A magas vízhőmérséklet csökkenti a halak kapókedvét
Az egyes halfajok védelmét szolgáló horgászati tilalmi idők kivételével már júniusban és július elején is lehet horgászni a beledi horgásztavaknál.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.