A vidéken élő, ezért a falusi környezetet jól ismerő szakértőnek nem volt új a Leader szervezetek törekvése, viszont az embereket foglalkoztató aktuális problémákat nem ismerte. A szövetkezet a kis települések gazdasági szereplőinek perspektíva nélküli állapotát szeretné megszüntetni. A gesztor szervezet vezetője szerint az érintettekben megvan a változásra

való fogadókészség, viszont csak a projektek végén szembesülnek azzal, hogy mit kezdjenek az előállított mezőgazdasági termékekkel. Ha nincs fizetőképes kereslet, az egész munka értelmét veszti - jegyezte meg Mészáros István, aki így folytatta: Ebből kiindulva konkrét piackutatásba kezdtek, s majd az ajánlattétel után kapcsolódhatnak be a termelési folyamatba a vállalkozói szektor képviselői. Mivel a Leader arról szól, hogy a tagság egyfajta önmegvalósítással jusson előbbre, és ne legyen kitéve a profitérdekelt magánvállalkozások kényének, ezért a program végrehajtásához a legideálisabb gazdasági szervezeti formának a régen is működött Hangya szövetkezetet tartották, amely a hovatartozás és a foglalkozásra való tekintet nélkül tudja képviselni a csoportokat. Az önálló jogi személyként bejegyezett Megújuló Hangya-2010 Szövetkezethez csatlakoznak a helyi szerveződések, melyek települési vagy termék szinten kooperálnak egymással. Mészáros István arra figyelmeztetett, hogy ez a forma nem azonos a kolhoz típusú együttműködéssel, mert bolthálózatának kialakítása mellett mindenki megtarthatja saját önrendelkezési jogát. A program tartalma, vagyis a vidékfejlesztés Leader-szerű, de a kivitelezés már szövetkezeti jellegű, ezért a koordinálásra a helyi önkormányzatokkal és civilekkel napi kapcsolatot tartó Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület a legalkalmasabb.
Beküldés dátuma: 2011. 04. 20.
-
Millió lépés az iskoládért kampány a csornai Széchenyiben
Mi lenne, ha reggel nem autóba ülnél, hanem helyette gyalog indulnál el az iskolába, vagy akár kerékpárral, esetleg rollerrel érkeznél? Majdnem mindegy, csak mozogj minél többet! Ha gyűjtöd a „zöld” pontokat, nemcsak magaddal teszel jót, mert egészségesebb leszel, de az iskoládnak is segítesz, mert hasznos nyereménytárgyakhoz juttathatod a közösségedet.
-
Millió lépés az iskoládért kampány a csornai Széchenyiben
Mi lenne, ha reggel nem autóba ülnél, hanem helyette gyalog indulnál el az iskolába, vagy akár kerékpárral, esetleg rollerrel érkeznél? Majdnem mindegy, csak mozogj minél többet! Ha gyűjtöd a „zöld” pontokat, nemcsak magaddal teszel jót, mert egészségesebb leszel, de az iskoládnak is segítesz, mert hasznos nyereménytárgyakhoz juttathatod a közösségedet.
-
Reneszánszukat élik az internetes csalások
Napjainkra tömeges méreteket öltenek az internetes csalások – fogalmazott a bűnmegelőzési főelőadó.
-
15. alkalommal rendezték meg idén tavasszal a Beledi Nyugdíjas Olimpiát
Nem véletlenül jöttek el ennyien, és aki itt van, annak nagyon sokat jelent a nemes szellemben megrendezett verseny – fogalmazott Major Jenő a 15.
-
Húsvét üzenete: Jézus szíve a belső béke és az élet forrása
Henczel Szabolcs szerint húsvét alkalmával különösen aktuális a szeretet forrásáról és mélységeiről való elmélkedés.
-
Megyei Széchenyi iskolák találkozója Kapuváron
2025. április 8-án tartották a Széchenyi iskolák találkozóját Kapuváron. Nem véletlen az időpontválasztás, hiszen 165 éve ezen a napon hunyt el Széchenyi István.