Lehet, hogy különböző okból, de mindenkinek nagy élményt jelentett a Torockói-hegységen való átkelés, mert a könnyű séta bizony nem minden szakaszon volt olyan fesztelen: óvatosan kellett haladni az ég fele törő hegygerincet követve. A szakirodalom a hasadék megmászását csak alpinistáknak ajánlja, de a patak völgyében vezető ösvényen is körültekintően kell átkelni, s nemcsak a csodás látvány miatt. A mészkő-hasadék egyik oldaláról a másikra több imbolygó függőhíd vezetett át, és a meredek sziklafalak kiemelkedései és mélyedései közt haladóknak igencsak a lábuk elé kellett nézni, nehogy félrelépjenek. A turistákat lenyűgözte a vulkáni és üledékes eredetű kőzet, melyre itt-ott mészkő rakódott le. A figyelmesebbek kisebb barlangok bejáratát fedezték fel, melyek a hegy gyomrában összefüggő üregeket képeznek. Mint minden túrának, jutalom a vége: a csapat végigérve a hasadékon, lepihenhetett a kivezető lankás, növényvilágban gazdag domboldalon.
A Natura 2000 természetvédelmi terület részévé nyilvánított a 140 hektáron elterülő Tordai-sóbányában sosem használtak robbanószerkezetet, az aknákat teljes egészében emberi kéz művelte meg. 1932-ben végleg leállították a munkálatokat, és a térséget turistaparadicsommá alakították át. 2008-ban 6 millió eurós pályázati pénzből felújították a bányát. A Rudolf-tárnában panorámaliftet, minigolf- és bowlingpályát alakítottak ki, a koncerteknek helyet adó, kiváló akusztikájú amfiteátruma pedig 180 férőhelyes. Ezen kívül itt található a világ legmélyebben fekvő óriáskereke. A Mária Terézia-bányában 112 méter mélyen helyezkedik el a csónakázásra alkalmas sós tó. A harmadik egységet turisták nem látogathatják, mert a légúti betegségben szenvedők kezelésére használják. A busszal tovább haladva a marosvásárhelyi kultúrpalotát, református templomot, vártemplomot és a Bolyai Farkas líceumot Tollas Gábor, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja mutatta be a látogatóknak.
A kirándulók a harmadik napon a nagyszebeni Brucheuthal múzeum után Segesvárra vették az irányt, ahol újabb „megpróbáltatások” elé néztek, mert a település felsővárosi részét csak gyalogosan lehet megközelíteni, így elég sok lépcsőt kellett megmászni. Középkori hangulatot árasztó utcákon át jutottak el a város jelképének számító, 64 méter magas óratoronyhoz, melynek tetején tizenkét alakzat látható. Innentől az idegenvezetői feladatokat Tompáné Balogh Mária, Beled polgármestere vette át. Elhangzott, hogy a figurák érdekessége, hogy óránként körbeforognak. A toronyban 1556-ig működött a város tanács, ahol várostörténeti múzeumot rendeztek be. A barokk stílusú felső rész valamivel később készült, amit majolika cserepekkel fedték be. Az óramű 1676-os tűzvésznek esett áldozatul, de a következő évben már helyre is állították. A torony mögötti tér a vár legrégibb része, ahol a 13. századi templom a mai napig megcsodálható.
A csoport Fehéregyházán, a Petőfiről elnevezett múzeumnál állt meg. A múzeum kertjében a honvédek emlékműve mellett a segesvári csatában elesett Petőfi, valamint Bem szobra látható. A múzeumkertben emléket állítottak a Petőfi-verseket fordító román költőknek is. A turisták megkoszorúzták a névtelen hősök emlékművét, majd elénekelték a magyar és az erdélyi himnuszt. Molnár Sándor, Vásárosfalu polgármestere megindító sorokat írt a múzeum vendégkönyvébe, mely szerint a hely méltó Petőfi és a szabadságharcban elesett hősök emlékére. A többnapos túraútvonal másik nevezetes zarándokhelye Tamási Áron halálának hetvenedik évfordulója alkalmából készült síremlék volt, de előtte a busszal érintették a bözöndújfalui elárasztott települést. A vasárnapi fakultatív program után a Rábaközből érkezett vendégeket búcsúvacsora és kötetlen beszélgetés várta a barátokkal, melyről a következő írásban számolunk be.
Beküldés dátuma: -0001. 11. 30.
-
Az iskola a gyerekekért van, és az ő érdekeiket, fejlődésüket kell szolgálni
A diákokkal és a felnőtt dolgozókkal együtt idén ősszel közel ezren kezdték meg a tanulmányaikat, illetve a munkát a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában.
-
Az iskola a gyerekekért van, és az ő érdekeiket, fejlődésüket kell szolgálni
A diákokkal és a felnőtt dolgozókkal együtt idén ősszel közel ezren kezdték meg a tanulmányaikat, illetve a munkát a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában.
-
Megkezdődött a 2023/2024-es tanév a csornai Széchenyiben
Nincs miért izgulni az elsősöknek, hiszen 2023 szeptemberétől a széchenyisek nagy családjához, összetartó közösséghez tartoznak valamennyien.
-
Kapuváron külön épületben tanulnak az alsós és felsős évfolyamosok
A Kapuvár Térségi Általános Iskolában a 2023/2024-es tanévtől számos változás lépett életbe: több ismeretlen arc, új pedagógusok, az azonos korosztályba tartozó gyerekek helycseréje miatt pedig sokuknak szokni kell az új környezetet.
-
A csornai Pántlika Táncegyüttes és vendégei búcsúztatták a nyarat a premontrei parkban
Vendégjárás címmel tartott táncos-zenés délutánt a csornai Pánlika Táncegyüttes. Immár öt éve annak, hogy a pánlikások – a közönség nem kis örömére – vendég fellépőket hívnak Csornára, hogy közösen búcsúztassák a nyarat.
-
Városi elismerések átadása a Csornai Premontrei Rendház dísztermében
Egyik legősibb ünnepünk, a keresztény magyar állam alapításának alkalmából tartottak megemlékezést a Csornai Premontrei Rendház dísztermében.