Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Eredetiség és élményszerűség a múzeumokban

A Múzeumi Oktatási és Képzési Központ munkatársai azon dolgoznak, hogy közelebb hozzák egymáshoz az iskolákat és múzeumokat. Utóbbi intézménytípus már jó ideje „túllépett” a megszokott feladatkörén, vagyis a hagyományos tárgygyűjtésen és a kiállítások rendezésén. Hogy a fiatalok is átérezzék a múlt megjelenítésének időszerűségét, és egyben ki is egészíthessék az iskolában tanultakat, a múzeumok élményszerű előadásokkal és interaktív programokkal várják a diákokat.

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum oktatási és képzési központja, valamint a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum nemrég „Múzeumpedagógiai Évnyitót” tartott a kapuvári Rábaközi Muzeális Kiállítóhelyen. A megyénkben működő múzeumok szakemberei bemutatták múzeumpedagógiai kínálatukat.
Csécs Teréz úgy tapasztalta, hogy, a pályázatoknak köszönhetően rengeteg múzeumpedagógiai foglalkozást tartanak a környékünkön lévő kulturális intézmények. A megyei koordinátor elmondta: az oktatási és képzési központ feladata, hogy egyfajta közvetítőként vegyenek részt azon iskolák és a múzeumok  kapcsolatfelvétele között, amelyek eddig nem igazán keresték egymás társaságát. A múzeumok kiválóan kiegészítik az iskolában tanultakat azzal, hogy szemléltetik a könyvből megszerzett ismereteket. Az ide látogatók kézbe vehetik a műtárgyakról készült másolatokat, belebújhatnak a korabeli öltözékekbe, beleélhetik magukat a feledéstől megmentett népi játékokba. Sőt még a matematika oktatásához is segítséget adnak: kicsi-nagy, régi-új, vagyis a mértékegység és az idő fogalma náluk egycsapásra megelevenedik. Természetesen külön lapra tartozik a tudományos célra használt, a  kutatók számára megőrzött értékes tárgyi anyag, mert az a látogatók szeme elől rejtve marad. Az egyetlen és eredeti példányok nagyon sérülékenyek, ezért nem lehet őket kiállítani.

Csécs Teréz arra is felhívta a figyelmet, hogy mostantól még nagyobb felelősség hárul a múzeumokban dolgozó szakemberekre és a pedagógusokra, hiszen a tanulók délután négy óráig az iskolában vannak. Utóbbi  nem egyszerű gyermekmegőrzést jelent, hanem a többlet idő jó lehetőséget teremt a  tananyagon kívüli igényes és hasznos szórakoztatásra.
Kapuvár gazdag történelmi múltját állandó kiállítás keretében érdemes bemutatni, amire a helyiek nagy gondot fordítanak. Csécs Teréz mindenkinek ajánlja a szépen gondozott környezetben  lévő  belvárosi muzeális kiállítóhelyet.

Ez év áprilisától látogatható Kapuváron a megújult állandó múzeumi kiállítás, amely a valamikori Rábaközi Múzeum harmadik bemutatója. Csiszár Attila muzeológus az intézmény kiállítótermeiben látható anyagokról beszélt. Továbbá elmondta, hogy 2009-ben az Alfa program pályázatán jutottak minisztériumi támogatáshoz. Első körben a tárgyakat restauráltatták, majd megkezdődött a kiállítás tevezése. A következő esztendőben a kiviteli és a látványtervek készültek el, valamint legyártatták az installációt is. Az épület felújításásba némi sorrendi hiba csúszott, mert már állt a kiállítás, amikor nekiláttak az ablakcserének és a külső rekonstrukciónak.
– Meggyőződésem, hogy  néhány évtidezig nem szorul változtatásra a jelenlegi formájában látható kiállítás. Egyedül a „Kapuvári arcképcsarnok” -ot kell befejezni, amely idővel bővülhet is néhány tablóval – nyilatkozta Csiszár Attila.
Beküldés dátuma: 2013. 11. 15.

Kapcsolódó hírek

  • Garta névemlékművet avattak a templom védőszentje, Szent Katalin búcsúnapján

    Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.

További hírek

  • Garta névemlékművet avattak a templom védőszentje, Szent Katalin búcsúnapján

    Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.

  • Idősek napja Beleden

    A türelem, a kitartás és a hit átsegíti az embereket a nehézségeken – mondta Major Jenő a beledi idősek napi rendezvényen.

  • Berg50 - jubileumi rendezvénysorozat Kapuváron

    Jó emlékezést, jó erőgyűjtést kívánt a kapuvári Berg iskola közösségének Hámori György polgármester abból az alkalomból, hogy 140 éve indult a szakmai képzés a városban, továbbá 50 éve adták át az intézmény épületét és 20 tanévvel ezelőtt vette fel az iskola mai nevét.

  • Egyházközségi bál Csornán

    Kézfogással és rövid köszöntővel üdvözölték egymást a Csornai Jézus Szíve Plébánia idei családi báljának résztvevői.

  • Beled apraja-nagyja részt vett az idei Márton-napon

    A szervezők alaposan felkészültek a 2023-ban megrendezett beledi Márton-napi mulatságra. Rácz Árpádné intézményvezető megköszönte a Beledi Egyesített Szociális Központ munkatársainak és a segítőiknek a rengeteg ötletet, valamint a rendezvény színvonalas lebonyolítását.

Hirdetés
DANUBIUS play