A Magyar Falu Program pályázatán nyert pénzből újul meg a beledi egészségcentrum és a vicai faluház: a város 80, illetve 15 millió forint támogatást nyert a beruházásokra. Az óvoda fejlesztésére a tavalyi és idei támogatással, valamint a hozzáadott önrésszel 12 millió forintot költenek.
Lebontották a városközpontban lévő egészségcentrum állványzatát, ami azt jelzi, hogy a tervezett ütemben halad a beruházás, így az építkezés lassan a végéhez közeledik. A kisebb finomítások és a belső munkálatok után a rendelők és az egyes létesítmények bebútorozása következik – mondta Major Jenő. A polgármester abban bízik, hogy október végén birtokukba vehetik az épületet, és a megújult környezetben folytathatják tevékenységüket az orvosi praxisok. A védőnők az előírásoknak megfelelően két helyiséget használhatnak. Visszaköltözhet a gyermekorvos és a fogorvosi rendelő. A város vezetése gondolt a jövőre is, bízva abban, hogy idővel bővülhet az egészségügyi ellátások köre. Az egyelőre üresen hagyott, de gondosan előkészített helyiséget fenntartják egy majdan bevezetésre kerülő speciális ellátásnak, ahol akár szemészetet vagy reumatológiát is el tudnának képzelni.
A két éve leégett vicai faluház helyzete szintén biztató, mert az ütemterv szerint zajlik az újjáépítése. – A Magyar Falu Programon nyert 15 millió forint támogatás a majdani valamikori bekerülési összegnek kb. a harmadát fogja fedezni, de még az idén szeretnék szerkezetkész állapotba hozni – tájékoztatta televíziónkat Major Jenő. A polgármester hozzátette: A gépjárműadó elvonás érzékenyen érinti a települést, mert jelentősen csökkennek a bevételeik, de az egyéb jövedelmek is változhatnak, ezért úgy kalkulálnak, hogy az építkezést nem tudják teljes egészében befejezni. Abban reménykednek, hogy a rákövetkezendő esztendőben megtarthatják az átadóünnepséget.Az óvodai udvar, illetve kertrész fejlesztése, a játékok és a berendezések bővítése szintén a Magyar Falu Program keretében valósul meg. Major Jenő megemlítette a tavalyi nyertes pályázatot is, mely szintén 5 millió forintot jelent a városnak. A kivitelező hamarosan megkezdi a régi kerítés bontását, ami után sor kerül az új, biztonságos, a két kapuval együtt több mint 40 méter hosszú utcafronti elválasztóelemek építésére. Erre a feladatra nem lesz elég a pályázati összeg, ezért további 2 millióval fogják kiegészíteni. A munkálatok során gondoskodni kell a bölcsőde és az óvoda zavartalan működéséről – egészítette ki mondanivalóját a polgármester.
A polgármester hozzáfűzte: adósak még az óvodai épület tetőzetének korszerűsítésével. Amennyiben az is elkészül, utána megnyugodhatnak, mert a bölcsődésekkel együtt 90-100 gyermek nevelését biztosító intézmény teljes egészében rendben lesz. Az önkormányzat kiemelt feladata, hogy megfeleljen az örvendetesen növekvő gyermeklétszámnak, amihez a személyi és tárgyi feltételek egyaránt adottak a városban.
A Rábaközi Médiacentrum látogatásának idején ötven-hatvan kisgyermek tartózkodott a Beledi ÁMK óvodájában.
A Rábaközi Médiacentrum látogatásának idején ötven-hatvan kisgyermek tartózkodott a Beledi ÁMK óvodájában.
Melyik az a csornai rendezvény, melyen 2022-ben sokan voltak, rá egy év múlva nagyon sokan voltak, idén pedig még annál is többen ellátogattak a Szent István téri parkba? Major András a Rábaközi Médiacentrumnak adott nyilatkozatában megadta a kérdésre a választ.
Számtalan szabadidős program, sok-sok kreatív tevékenység, sport és játékos vetélkedő, valamint turnusonként egy-egy kirándulás várja a Beledi Egyesített Szociális Központ által szervezett idei nyári táborok résztvevőit.
Tartalmas heteken vannak túl a Kapuvár Térségi Általános Iskola nyári táborának résztvevői.
Több évtizede nem volt hasonló esemény Kapuváron, ezért nagyon várták a hívek: egy helybeli fiatal tartott újmisét a településen.