A Kapuvár Térségi Általános Iskolában a sport minden területén felfedezik a tehetségeket. Licskai Zsófia kosárlabdázó nemrég vehette át a Kapuvár Város Érdemes Sportolója elismerést a városházán Hámori György polgármestertől.
A mindennapos testnevelés elsőtől a nyolcadikig valamennyi évfolyamot érinti. Három alkalommal a tanterv szerinti ún. rendes testnevelési órát tartanak, heti kétszer pedig délutáni időpontokra esik a tömegsport jellegű mozgás. A szaktanár ilyenkor arra törekszik, hogy a pozitív élményszerzés miatt a lehető legtöbb játékot csempéssze a mozgásos feladatokba. Minden gyermek más személyiség, így különböző az érdeklődési köre, ami a testnevelési órán is megmutatkozik. Ebéd után az iskola keretein belül elérhető összes sportágat kipróbálhatják a gyerekek, ami főleg a labdajátékokat jelenti: a focit, a kézi- és kosárlabdát. Mindemellett az atlétikát sem hanyagolják és kedvük szerint elővehetik a pingpongütőket, a tollaslabdát, valamint játszhatnak floorballt is.
Németh Gyuláné plusz lehetőséget lát abban, hogy a mindennapos testnevelés bevezetésével több fizikai terhelés éri a fiatalokat, mert azon túl, hogy edzettebbek lesznek, könnyebb felfedezni a tehetségeket, így az ügyesebbeket felkészíti a versenyekre is. Van akire az iskolában figyelnek fel, de olyan is akad, aki már valamelyik sportegyesület versenyzőjeként tűnik ki a többiek közül.
A testnevelő elmondta, hogy az oktatási intézmény és a klubok között kétirányú a kapcsolat, mert a tanulók a diáksport keretei közt hasznosíthatják az egyesületeknél megszerzett rutint. Többen a karatét és az aikidot választották kiegészítő sportnak, sőt olyan is akad, aki vívóedzéseket vesz az iskola után.
A pátzays tanulók a tornateremben és az iskolaudvaron edzenek, versenyek előtt pedig KSE-nél szoktak gyakorolni. A diáksereg „kinőtte” az épületben található tornatermet, ezért nagyon örülnének, ha városi sportcsarnok épülne Kapuváron, nem beszélve a tanuszodáról. A Széchenyiben két kézilabdapálya is rendelkezésre áll, s mivel közelebb van a városi nagypálya, a KSE-től gyakrabban igénybe veszik a lehetőséget.
Aki mozogni akar Kapuváron, az megtalálja a neki való sportolási lehetőséget.
Mint ahogy az élet minden területén kialakulnak a divatos irányzatok, így a sportban is időről időre megjelennek az újdonságok. A szakember szemével ennek csak örülni lehet, hiszen a fejlődés változatosabbá teszi a sportot is. A testnevelő azt tanácsolja, hogy életünk végéig ne hagyjuk abba a mozgást, mert hosszabb szünet után nehezebb elkezdeni, hiánya viszont sok egészségügyi problémával jár. A megerősítő példáért nem kell messze menni, hiszen itt van Németh Gyuláné, aki felhagyott ugyan a versenyszerű kézilabdával, de rendszeresen fut és kollégáival, barátaival hetente kosaraz. A senior korosztály sincs „felmentve” tornából, mert fizikai állapotához mérten mindenki választhat a városban található edzésformák közül.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.