A tárgyak magukban hordozzák azt a kort és szellemiséget, amelyben létrehozták, ezért évek múltán becsesebbé válnak az utókor számára. Az embereket pedig az teszi feledhetetlenné, hogy mit tettek életük során.
A Csornai Muzeális Intézmény negyedszer csatlakozott a Múzeumok Őszi Fesztiváljának országos rendezvénysorozatához. A nyitóeseményen a „Jeles pedagógusok Győr-Moson-Sopron megyében” című könyvsorozat nyolcadik kötetét mutatták be az érdeklődőknek. Az említett példányszámba csornai vonatkozású tanítók életpályáját is belefoglalták, ezért a szakemberek úgy gondolták, hogy Beősze Antalt ne csak mint egykori pedagógust, hanem a helyi múzeum alapítóját is megismerje a nagyközönség.
– Tanítóként a Rábaköz szeretetére, a hagyományok tiszteletére nevelte a gyermekeket, később pedig a felnőtteket, mert a múzeumalapító munkában is részt vett – hangsúlyozta Bencsicsné Aszt Ágnes.
A „Mesterségek művészei” elnevezésű interaktív bemutatón olyan műtárgyakat tekinthettek meg a résztvevők, melyek egykor használati eszközként funkcionáltak. – Hogy egy tárgy mitől lesz műtárgy, érdekes kérdés, múzeumpedagógiánk egyik alapvető problémaköre – fogalmazott a régész–szakmuzeológus. Valahogy meg kell értetni a gyerekekkel, hogy a végtelenül egyszerű használati tárgyak megnemesülnek a múzeumi vitrin mögött – mondta érdeklődésünkre.
A Csornai Múzeum új időszaki kiállítása az aranyhímzés múltjáról és jelenéről
A Csornai Múzeumban június 20-án, a Múzeumok Éjszakája keretében nyílt meg az intézmény új időszaki kiállítása, amely az aranyhímzés múltját és jelenét mutatja be „Kezeik nyomán ragyog az arany” címmel.
A Csornai Múzeum új időszaki kiállítása az aranyhímzés múltjáról és jelenéről
A Csornai Múzeumban június 20-án, a Múzeumok Éjszakája keretében nyílt meg az intézmény új időszaki kiállítása, amely az aranyhímzés múltját és jelenét mutatja be „Kezeik nyomán ragyog az arany” címmel.
A Beledei Egyesített Szociális Központ nyári tábora
A Beledi Egyesített Szociális Központ évek óta tartalmas, szórakoztató nyári táborokat szervez a környékbeli gyermekek számára.
A magas vízhőmérséklet csökkenti a halak kapókedvét
Az egyes halfajok védelmét szolgáló horgászati tilalmi idők kivételével már júniusban és július elején is lehet horgászni a beledi horgásztavaknál.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.