Eskütétel a beledi városházán

– Hitvallásom, hogy polgármesternek lenni nem politikai állás, hanem a szó legnemesebb értelmében, közszolgálat. Olyan hivatás, amely nagy tapasztalatot, szaktudást és nem utolsósorban szociális érzékenységet is igényel – fogalmazott Beled új vezetője az október 22-i alakuló ülésen.

 – Tisztelt képviselő-testület, Beled város lakossága! Az elkövetkező önkormányzati ciklus új, ötéves időtartama reményeink szerint látható és tapasztalható változást, fejlődést fog hozni településünk életében. Mint ahogy a választási kampányban is láthatták, konkrét ígéretekkel nem fordultam Önök felé. Személyes beszélgetések alkalmával is tapasztaltam, hogy a lakosság döntő többsége tisztában van a feladatok, tennivalók sokaságával. (...) Hiszem azt, hogy sikereink kulcsa nem a politikai hovatartozás állandó boncolgatásában, a külső akarat klikkszerű  megjelenítésében, illetve érvényesítésében rejlik. Hitem szerint akkor leszünk sikeresek, ha tisztességgel, elszántsággal, tudásunk legjavát nyújtva szolgáljuk városunkat – mondta Major Jenő, majd rátért a konkrétumokra. A polgármester elődje által megkezdett beruházásokat tovább fogja folytatni, így a legkorábban elvégzendő  feladatok közé tartozik a kastély tetőzetének rendbe tétele. Az elkövetkezendő uniós ciklusban mintegy 3 milliárd forint támogatásra számítanak a másfél tucat tervezett fejlesztéshez, melyekről időközben tájékoztatják a közvéleményt. Az elkerülhetetlen lobbitevékenység mellett külsős szakemberek tanácsait is meghallgatnák. Az egészségügyi centrum környezetének kulturált kialakítása nem tűr halasztást, ugyanígy a mellette lévő volt üzletház és a kastély kerítésének rendbe tétele. Az Ipari Park jelen állapotában nem vonzza a befektetőket, és ugyanilyen fontos feladat a munkahelyek létesítése.

Beküldés dátuma: 2014. 11. 03.

Kapcsolódó hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

További hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

  • Jótékonysági családi délután Kapuváron

    Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.

  • Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése

    A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.

  • Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda

    A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.

  • Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás

    Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.