Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hirdetés

Evangélikus gyülekezeti nap Csornán

A nyitott programon egyébként nemcsak az egyházközség tagjait látját szívesen, hanem a spontán érdeklődőket is – jegyezte meg Tubán József evangélikus lelkész. Idén a katolikus óvoda pedagógusai bábjátékkal szórakoztatták a kicsiket, Remete László és zenekara pedig operett- és nótaműsorral kedveskedett a felnőtteknek. A bográcsban különféle finom ételek készültek, ezenkívül íjász- és kézművesbemutató egészítette ki a családi napot. A szervezők az esti programba a Metamorfózis koncertjét illesztették be. Rasztovich Miklósné tavaly is jól érezte magát a baráti pikniken, ezért családjával együtt érkezett a gyülekezeti napra. Véleménye szerint nagy szükség van az olyan közösségi programokra, amelyek kicsit megállítják az embereket, akik az étel-ital fogyasztása közben jót beszélgetnek egymással.

Beküldés dátuma: 2011. 07. 06.

Kapcsolódó hírek

  • Nyílt szűrési és Egészségmegőrző nap Csornán

    Dr. Winiczai Zoltán szerint számtalan előnye van a lakossági szűrésnek, és aki részt vesz rajta, ezeket nagyon jól ismeri, de az sem elhanyagolható tény, hogy a jelentkezők bekerülnek abba a rendszerbe, mely alapján könnyebben beazonosítható lesz egy-egy betegségük a későbbiekben.

További hírek

  • Nyílt szűrési és Egészségmegőrző nap Csornán

    Dr. Winiczai Zoltán szerint számtalan előnye van a lakossági szűrésnek, és aki részt vesz rajta, ezeket nagyon jól ismeri, de az sem elhanyagolható tény, hogy a jelentkezők bekerülnek abba a rendszerbe, mely alapján könnyebben beazonosítható lesz egy-egy betegségük a későbbiekben.

  • Bemutatkozott a beledi 1/a osztály

    Csóka Tibor Józsefné fiús anyukaként cseppet sem bánja, hogy többségben vannak az osztályában az erősebbik nem képviselői.

  • Az ausztriai Beleden jártak a belediek

    Szívélyes fogadtatásban volt része a beledi „Ezüstfenyő” Nyugdíjas Egyesület tagjainak a burgenlandi Bildein településen.

  • Mosolyvár Bölcsőde nyílt Csornán

    Csorna Város Önkormányzata közel 700 millió Ft vissza nem térítendő Európai Uniós és kormányzati támogatást nyert a Terület és Településfejlesztési Operatív Program keretében.

  • Az iskola a gyerekekért van, és az ő érdekeiket, fejlődésüket kell szolgálni

    A diákokkal és a felnőtt dolgozókkal együtt idén ősszel közel ezren kezdték meg a tanulmányaikat, illetve a munkát a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában.

Hirdetés
DANUBIUS play