Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Evangélikus kerékpáros zarándoklat a Dél-Rábaközben

Harmincöten vállalták, hogy részt vesznek a beledi evangélikus gyülekezet kerékpáros kirándulásán. A környékbeli településeken áthaladó zarándokok Vásárosfaluban várták be egymást, hiszen az egészen kicsi gyerekektől kezdve az idősebbekig, szinte valamennyi korosztály képviseltette magát a tizenöt kilométeres biciklitúrán.

Szeptember közepén a beledi evangélikus templom elől indult egy kerékpáros csapat, melynek résztvevői azzal szembesültek, hogy nemcsak az időjárás viszontagságaira kell felkészülniük, hanem több kilométeres biciklis zarándoklatra indulnak. Előtte Isten gondviselő irgalmára bízva a gyülekezeti házban énekelték el közösen a 61. dicséretet.
„Megújulás a közösségért” elnevezéssel tartottak tájékoztatót a átépítés alatt lévő, több mint kétszáz éves evangélikus templomról. A zarándokok Vadosfa felé vették az irányt, hogy 2-3 kilométer megtétele után betérjenek az ottani artikuláris helyre. A helyi gondnok nyitotta ki számukra a hatalmas templomot, ahol elénekelték az evangélikus himnuszt, Luther Erős vár a mi Istenünk dalszövegét, majd meghallgatták, hogy milyen áldozathozatalra voltak képesek eleink hitük megtartása érdekében. A kerékpárosok Páli érintésével érkeztek Edvére, ahol viszont nagyon kis méretű templomot tekintettek meg, mely már a beledi fília része. A havonta egyszer istentiszteletnek helyet adó szakrális épület bejáratánál helyezték el azt az emléktáblát, mely az első világháború hőseinek állít örök mementót. A gyerekek végignézték a templomban lévő szimbólumokat is. Az asztalos végzettségű gondnok keze munkáját dicséri a ház belső berendezése. A zarándoklat befejező állomása Vásárosfaluban volt. A község 2019-ben felszentelt evangélikus templomában tartottak pihenőt. Felidézték, hogy milyen nehézségekkel kellett megküzdeni az építkezés során, amit sokszor a kitartásnak köszönhetően tudtak csak folytatni.
Péter apostol első levelének második bekezdésében található a következő intelem: Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá. Megbeszélték, hogy négy templomot néztek meg a zarándoklat során, de legalább ilyen fontos a hívők közössége.
A több mint tizenöt kilométeres út végén a gyerekek már nagyon várták a kemencés sültekből készült ételeket – mondta Ihász Beatrix, majd hozzátette: már most tervezik a következő biciklitúrát.
Országosan is felhívták az evangélikus gyülekezeti tagok, lelkészek figyelmét arra, hogy mozduljanak, lépjenek ki saját templomukból, településükről és hallassák a hangjukat, mutassák meg, miként alkotnak egy közösséget.
A zarándokok megörökítették, amikor odaértek a 15 kilométeres és 17 méteres távhoz, mivel a két szám a reformáció 1517-es kezdetére emlékeztet.
A közeljövőben kreatív alkotódélutánokat fognak tartani a beledi gyülekezeti házban, ahol rengeteg alapanyag – gyöngy, különleges papír – várj a a gyerekeket. Október 22-én a soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolában megyei családi napot tartanak. Két előadással is készülnek: A rendőrség kötelékében dolgozó Domokos Tibor arról fog beszélni, hogy ebben a munkakörben miként tud helytállni, mint lelkész. A kicsiknek és a fiataloknak is érdekes programokkal készülnek: a Koszovót megjárt Szabó Ferenc tábori lelkész szintén érdekes történeteket fog mesélni.

Valld magad evangélikusnak a 2022-es népszámláláskor!

Október elején veszi kezdetét a 2022-es népszámlálás, ezért az evangélikus egyház arra biztatja a híveket, az evangélikus templomban megkeresztelt, illetve egyházadót fizető személyeket, hogy bátran vallják meg hovatartozásukat.
– Azért fontos ez számunkra, mert a népszámláláskor kiderül, hogy valójában mennyien vagyunk evangélikusok. Az adatokat minden évben leadjuk az országos egyház számára, de egészen bizonyos, hogy ez pontosabb eredményt mutat, hiszen vannak olyan evangélikusok, akik esetleg megkeresztelkedtek, de megszakadt a kapcsolatuk a gyülekezettel. Olyan is van, aki elköltözött, és új helyén már nem vette fel a kapcsolatot a lelkésszel.
Megújultak a közösségi tereink, templomunk, gyülekezeti házunk, most a parókián egy közösségi tér kialakítása van folyamatban. Ez azt is maga után vonja, hogy a fiatalok sűrűbben járnak, jobban szeretnek ide bejönni. Nem az ódon, régi hangulatban töltik az idejüket, hanem 21. századi, szép, tiszta környezetben fogadjuk őket – fogalmazott az evangélikus esperes, aki szerint azokat is sikerül bevonzaniuk, akiknek a szüleik, nagyszüleik voltak evangélikusok, de ők maguk egyetlen felekezethez sem tartoznak. Hívják őket, hogy otthont, közösséget találjanak. Vannak, akik azért csatlakoztak a gyülekezethez, mert az elhunyt hozzátartozóik temetésén átélt lelki vigaszt, megerősítést, békességet találnak a vasárnapi istentiszteleteken. Legyen minden héten legalább egy nap, amikor nem kell rohanni, mert Isten házában megnyugszik a lélek, melyből erőt meríthet a hétköznapokra. – Legfőképpen a békesség, a megelégedettség, a türelem, a szeretet üzenete kerül elő a prédikációkban, imádságokban, énekeinkben – tette hozzá Ihász Beatrix.

Beküldés dátuma: 2022. 09. 27.

Kapcsolódó hírek

  • Járdák, utak felújítása Beleden

    Major Jenő szerint egy-egy felújítás kapcsán ritkábban esik szó arról, hogy a munkálatok ideje alatt is biztosítani kell az intézmények zavartalan működését, ami plusz feladatot jelent az önkormányzatnak.

További hírek

DANUBIUS play