Aktuális televízió, újság, rádió és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hallgasd a Rábaköz Rádiót online a weboldalunkon!
Hirdetés

Ezüst hajú, arany szívű emberek közös ünnepe

Jó hangulatú baráti beszélgetések hívták életre a csornai nyugdíjasklubot, s az egyesületi formát öltő szerveződés jelenleg negyvenhárom tagot számlál. Az együvé tartozás érzése hozza össze az idősödő embereket hétről hétre, hisz csupán a testük gyengül, de a szívük és a lelkük továbbra is igényli a megértő barátok közelségét.

Kovács Edit, a Csornai Írisz Nyugdíjas Egyesület titkára köszöntötte elöljáróban a megjelenteket, majd Németh Győzőné, az egyesület elnöke beszélt a nyugdíjasklub indulásáról. Sajnos az alapítók nem érhették meg a 40. jubileumi ünnepséget, de tiszteletet érdemelnek akkori kezdeményezésükért – mondta a felszólaló. 1973-ban tíz férfi hozta létre a csornai nyugdíjas közösséget méghozzá úgy, hogy a vasárnapi mise után betértek a helyi presszóba, később pedig a művelődési központba tették át a találkák helyszínét. A tagság létszáma hullámzott, de egyes esztendőkben elérte az 50 főt, ráadásul a környező településekről is érkeztek érdeklődők.
– A művelődési központban ma is működik a város nyugdíjasait összefogó egyesület – mondta Németh Győzőné, majd hozzátette: Az aktív munkát befejező embereknek fontos a családon kívüli csoporthoz, klubhoz, egyesülethez való tartozás. A hasonló korúak szívesen megosztják egymással élményeiket, beszélik meg problémáikat, illetve az érdeklődési körüknek megfelelő programokon vehetnek részt. A Csornai Írisz Nyugdíjas Egyesület további célja, hogy vonzó legyen a szépkorúak számára.
Az elnök külön köszöntötte a nyugdíjasklub azon legrégibb tagjait, akik hosszú ideje bábáskodnak a közösség fennmaradásáért: Horváth Antalnét, Szücs Józsefnét, Horváth Józsefet és feleségét, valamint Cser Istvánt. Ugyancsak a hála hangján szólították a jelképes ajándék átvételére Sebján Máriát és Ábrahámné Horváth Ildikót, mert a klubélet irányítói voltak sok esztendőn át, napjainkban pedig Szalayné Galambosi Tímea teszi lehetővé a heti egyszeri találkozót. Dr. Dóczy György azon munkálkodott, hogy az egyesület az Írisz nevet viselhesse. Dr. Turi György polgármester pedig az erkölcsi támogatás mellett anyagilag is segíti a csoportot a város részéről. Csorna vezetője megjegyezte: a mostani klubtagokat követő korosztályhoz tartozik, ezért jól ismeri azokat a körülményeket, amikor inkább a szoros emberi kapcsolatok domináltak. Akkoriban nem okozott meglepetést, ha a szomszédok és ismerősök az első hívó szóra segítettek.
Pozsgai Balázs, a Pannon Nyugdíjas Szövetség elnöke az ünnepségen elmondta: természetes igénye az időseknek, hogy „szabad” energiájukat és gondolataikat valakinek átadják, s ezt a szerepet töltik be a nyugdíjas egyesületek. Nagy Péter, a Pannon Nyugdíjas Szövetség címzetes elnöke szerint nem véletlenül választják a klubok közül egyre többen az egyesületi formát, mert így jelentős pályázati pénzhez jutnak, melyekből megtarthatják színes programjaikat.

A 40 éves jubileumi ünnepségen közreműködtek:  a csornai Bárdos Lajos kórus, az Írisz népdalkör, a mazsorettek, valamint a Napközi Otthonos Óvoda Lurkó csoportja. Vági Istvánné Heltai Jenő  „Nagymamácska”, Kun Józsefné Magyar Ottó „Az élet alkonyán” című versét szavalta, Molnár Ferenc pedig saját, Heteseim című szerzeményével állt a közönség elé.

 

Beküldés dátuma: 2013. 12. 17.

Kapcsolódó hírek

  • Idősek napi ünnepség Csornán

    A fiatalabb nemzedékek feladata, hogy az időseknek olyan életkörülményeket biztosítsanak, melyek lehetővé teszik számukra az öregkorhoz méltó derűs életet, és nem csupán az idősek napján, hanem az év minden napján, mert megérdemlik azt a törődést, ami jár nekik.

További hírek