Falcsik Mari és Lantos László irodalmi estje Kónyban

A „Tartoztál valahova” című kónyi irodalmi est résztvevői prózában és versben köszönték meg gyermekkoruk feledhetetlen élményeit. –Talán az emberek így gondolkodnak: Lám, valaki rólam ír és rólam beszél, akkor belenézek ebbe a tükörbe – fogalmazott Falcsik Mari.

Falcsik Mari gyermekkorában a kónyi rokonoknál töltötte a nyarakat. Édesanyja, Takács Gizella tinédzser koráig élt Kónyban, s később is visszajárt szülőfalujába. Olyannyira ragaszkodott a településhez, hogy a fővárosban megismert gyöngyösi párjával a kónyi templomban mondták ki a boldogító igent – mesélte a költőnő, aki írásaihoz az alapvető „mély réteget" itteni gyökereiből merítette, a kónyi természeti képekből, az emberekkel és állatokkal szerzett élményeiből. A '60-as években tapasztalt hierarchikus, mondhatni feudális közösségi kapcsolatok mind meghatározták későbbi művészi megnyilvánulásait.

- Én voltam a pesti kislány. Vendégeskedni ilyen csodálatos helyen, miközben nem kellett azon aggódni, hogy milyen lesz a paprika vagy uborka termése, viszont minden élvezetében részesülhettem a nyárnak, amelyet ez a táj adhat. Keresztapám, Kovács Sándor a lányaként szeretett – mondta Falcsik Mari. Talán az idősebbek még emlékeznek a helyi téesz brigádvezetőjére, aki az igazságosság és a szeretet szimbóluma számomra – tette hozzá. – A Takács famíliában a tíz unokatestvér közül ugyanannyi lány és fiú volt, ezét ha összejöttünk, valóságos bandát alkottunk mi együtt.
Szeretném megköszönni ennek a falunak mindazt, amit kaptam.
Verseimben az a Falcsik Mari-s, hogy én írtam őket. Nem változtatok a költői nyelvemen azért, hogy egy réteget megcélozzak és őt kiszolgáljam, hogy jobban értsen. Bízom abban, hogy a múltban megszokott, és a mai szóhasználatból, valamint a költői nyelvből, különböző rétegekből összekevert szép magyar megszólalás érhető a verset szerető olvasóknak.

Falcsik Mari és a kónyi irodalmi est másik résztvevője, Lantos László különböző helyeken éltek, de a kollektív élmény mégis összeköti őket. Beszéltek közös barátjukról is, aki ráadásul „elmagyarosodott szerbként” teljesen máshol szerezte benyomásait, megkezdett memoárjában mégis teljesen hozzájuk hasonló érzésekről számolt be.

A szabadkai származású, nagyszüleinél nevelkedett Lantos László író, rendező most járt életében először Kónyban. Meglepő kijelentést tett:
– Lehet, hogy jobban ismerem a községet, mint néhány kónyi, mert Falcsik Maritól olyan sok történetet hallott a rábaközi faluról, hogy a novelláiban és verseiben körülírt helyeket könnyedén felfedeztem. Az én „Kónyom” Szabadka. Most ez furcsának tűnhet, mert 70 ezer lakosú nagyváros volt a háború előtt, viszont engem sváb parasztok neveltek, tehát olyan, mintha vidéken nőttem volna fel. A szecessziós városközponton kívül eső részek, a búza- és kukoricaföldekkel, szőlővel és erdőkkel szegélyezett utcák mezővárosi képet mutatnak.

Mezítláb járni a porban, krumplibogarat szedni, részt venni a disznóvágáson, szüretelni, látni a föld megművelését – ezeket az élményeket a vidéken felnövő emberek ismerik meg. A jugoszláv háború elől Romániába menekülő Lantos László annak ellenére, hogy nagyvárosban nevelkedett, valamennyit átélte.
– Nem vettem részt a háborúban, mert nem is akartam, mint a 911-es rakétafegyver operátora, altiszti rangban voltam a jugoszláv seregben, ezért nagyon szívesen elvittek volna lövöldözni, de nekem nem volt ellenségem – fogalmazott a művészeti író, utalva arra, hogy ő inkább a barátai számát gyarapította.

Falcsik Mari és Lantos László a kónyi faluházban tartott irodalmi estjükön azt akarták érzékeltetni, hogy milyen gyönyörűséges, és egyben félelmetes élményeket éltek át az elmúlt évtizedekben.