A szárföldi hölgyek délelőtt felmentést kaptak a főzés alól, ezért inkább lejátszottak egy focimérkőzést. Horváth Ferenc polgármester arról tájékoztatott, hogy sok érdeklődőt vonzott a csornai és kapuvári kutyaiskola bemutatója. A tó építése szinte még be sem fejeződött, ennek ellenére a hajómodellezők hatásos bemutatót tartottak a vizen. Helyben élő civilek, vállalkozók álltak neki a gulyásfőzésnek, és a legízletesebb ételeket zsűri bírálta el. Hogy még jobban csússzon a leves, zenére ebédeltek a szárföldiek. Délután a kicsik és a nagyok, az óvodások és a nyugdíjasok adták elő műsoraikat. Őket a kapuvári mazsorettek, valamint a győri Jaffa énekcsoport váltotta fel. Még az esti bál előtt lejátszották azt a meccset, melyen az öregfiúk és az ifjabbak mérték össze erejüket. A falu vezetője lassan megkezdte a bemelegítést a mérkőzésre, majd televíziónknak megemlítette: ezüstérmes lett a szárföldi seniorcsapat. Amennyiben folytatódik a kedvező tendencia, vagyis a tavalyi harmadik helyről idén már a másodikra léptek, jövőre akár bajnokok is lehetnek.
Beküldés dátuma: 2010. 07. 21.
-
Vidám, tartalmas nyári feltöltődés a beledi óvodában
A Rábaközi Médiacentrum látogatásának idején ötven-hatvan kisgyermek tartózkodott a Beledi ÁMK óvodájában.
-
Vidám, tartalmas nyári feltöltődés a beledi óvodában
A Rábaközi Médiacentrum látogatásának idején ötven-hatvan kisgyermek tartózkodott a Beledi ÁMK óvodájában.
-
Díjnyertes borok, minőségi ételek, színvonalas fellépők a csornai fröccsnapokon
Melyik az a csornai rendezvény, melyen 2022-ben sokan voltak, rá egy év múlva nagyon sokan voltak, idén pedig még annál is többen ellátogattak a Szent István téri parkba? Major András a Rábaközi Médiacentrumnak adott nyilatkozatában megadta a kérdésre a választ.
-
A Beledi Egyesített Szociális Központ öt turnusból álló nyári tábort szervezett
Számtalan szabadidős program, sok-sok kreatív tevékenység, sport és játékos vetélkedő, valamint turnusonként egy-egy kirándulás várja a Beledi Egyesített Szociális Központ által szervezett idei nyári táborok résztvevőit.
-
Idén a Kapuvár Térségi Általános Iskola szervezett tábort a szünidőre
Tartalmas heteken vannak túl a Kapuvár Térségi Általános Iskola nyári táborának résztvevői.
-
Ézsöl Krisztián nagy örömként élte meg felszentelését
Több évtizede nem volt hasonló esemény Kapuváron, ezért nagyon várták a hívek: egy helybeli fiatal tartott újmisét a településen.