önkormányzatok szűkös anyagi helyzetét, feleslegesnek tartja a sztárvendégekre kiadott százezreket. Ettől függetlenül becsüli a művészeket, de szerinte többet ér, ha találkoznak egymással a családok és az
ismerősök. A nyugdíjas tanítónőt ha kérik, bármikor hajlandó segíteni, még a templomban is ellátja a sekrestyési teendőket. “Emi néni, a mindenes”, gyakran csak így hívják, mert bekapcsolódik a szervezőmunkába, az ünnepi alkalmakkor köszöntőket mond, előkészíti a miséket, s ha kell, takarít és vasal, kéthetente pedig a markotabödögeik nyugdíjasklubját vezeti. Gyermekkorában nagyon várták a búcsúkat, és szívesen felültek a körhintára, mikor nagyobbacska lett, a nyári munkával szerzett pénzéből vásárolta az ünnepi ruhákat. A hat éve Fehértón élő Aradi Katalin nagyon jól érzi magát a természet közelében, s mielőtt a nemezelésre adta a fejét, több dolgot is kipróbált, például művészetterápiás foglalkozásokat vezetett Győrben a gyerekeknek. A falunapon színes gyapjúból készített ősi szkíta lovas öltözeteit mutatta be a közönségnek. Mivel a kézzel készített díszmű tárgyak iránt egyre kisebb az érdeklődés, Kovács Gábor lassan áttér a fegyverkészítésre. A fehértói ünnepre szablyákat, középkori kardokat és vívótőröket hozott magával.
Beküldés dátuma: 2011. 09. 07.
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
Beledi Pünkösdi Fesztivál, a közösségéltető rendezvény
Beled Város nemcsak egy lakóhely, hanem együttműködő emberek élő közössége – mondta Major Jenő a 21.
A hétköznapi névtelen hősöket köszöntötték Beleden
Ismeretlen embertársaikon segítenek az önkéntes véradók, akik a köszönet szavára szerény mosollyal csak annyit jegyeznek meg: „Ugyan már, hát ez természetes!” A véradókat köszöntötték Beleden.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.