kerülnek egymáshoz a széchenyis és a pátzays diákok.
kapcsolatnak köszönhetően megismerkedtek a település diákjaival, akik körbekalauzolták a Magyarországról érkező vendégeket. Ady Endre emlékhelye után meglátogatták a Szent László Székesegyházat – mesélte Bódainé Erdélyi Erika pedagógus. Gazdag program várta a kapuváriakat Mezőtelkiben, amelynek lakóit műsorral örvendeztették meg, és részt vettek a falu őszi nagytakarításában. Zilah és Zsibó nevezetességei után Kolozsvár következett, s másnap megnézték a néphagyományairól ismert Torockó környékét. Nagyenyed és Gyulafehérvár, valamint Szászsebes is szerepelt a kirándulás útvonalán. A dévai árvákhoz anyagi és tárgyi adományokkal érkeztek, utolsó nap pedig Vajdahunyadot, Temesvárt és Aradot látogatták meg.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.