Augusztus végén három település küldöttsége találkozott a francia Villaines la Juhelben. A kapuváriaknak közel két esztendeje tart az ismeretsége a vendéglátóval Bad Liebenzelli barátaik révén. Utóbbiak, vagyis a németek régebb óta ápolják a testvértelepülési kapcsolatot a francia féllel. A hármas találkozóra közel egy esztendeje kezdődtek meg az előkészületek. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy ugyan mi tartott ennyi ideig? Hámori György szerint a témát inkább a találkozó célja felől kell megközelíteni: felkészülés a 2014-től 2020-it tartó új európai uniós pályázati rendszerre. Kapuvár polgármesterének olyan információk jutottak a birtokába, amely szerint a huszonhét tagállamot magában foglaló gazdasági és politikai szövetség rendkívüli módon preferálja és támogatja a határon átnyúló projekteket, különösen, ha ezek több nemzet érdekeit tömörítik magukba.
Az utazás Franciaország északnyugati régiójáig oda-vissza két-két napot vett igénybe, hiszen az első állomáshely Bad Liebenzellben volt, ahonnét a német ismerősökkel együtt „fogyasztották a kilométereket”. A franciák készségesen mutatták be önkormányzati működtetésben lévő cégeiket. A tizenegy kisebb települést magában foglaló, hétezres lélekszámú kistérség olyan struktúrát alakított ki, amely Hámori György szerint nálunk is követendő példa lehet, hisz a Kapuvár környékén élők fejében is ehhez hasonló megoldás motoszkál jó ideje. A konkrét tárgyalásokra augusztus utolsó napját jelölték ki, majd másnap, azaz szombaton egy ottani, épp akkor zajló fesztiválon vettek részt. A hét legvégén Normandia nevezetességeivel ismerkedtek a vendégek, s másnap már indulhattak is vissza.
– Elsősorban nem magunkért, hanem már a következő nemzedékért dolgozunk – mondta Kapuvár vezetője.
– Nagy vonalakban átnéztük azokat a közös projekteket, amelyekben előreláthatólag együtt tudunk pályázni – fejtette ki bővebben a hármas találkozó lényegét Hámori György. Jelezte, hogy nem arról van szó, hogy a polgármesterek időnként meglátogatnák egymást, hanem komoly kulturális seregszemlében gondolkodnak, amely nemcsak a mostani nemzedéknek, hanem inkább a fiatalabb generációnak szól. A különböző népek és a tőlünk szokatlan kultúrák, valamint szokások elfogadásához nyitott szemléletre van szükség, melyhez a nyelveket gyakorló diákokat hozzásegítheti a külföldiekkel való kapcsolattartás.
Kapuvár polgármestere a környezetvédelem terén is el tudja képzelni a három nemzet közötti együttműködést, ezenbelül a szelektív hulladékgyűjtés megszervezését, illetve tapasztalatcserét, továbbá a témába vágó pályázatokon való indulást. Az esetleges energetikai beruházásokra Hámori György a szlovák féllel közösen, de ki-ki a saját településén kialakított inkubátorházait hozta fel példának.
A gazdaság elkerülhetetlen témája volt a megbeszélésnek. A hazánk iránt lankadó külföldi érdeklődés ellenére a németek még mindig lehetséges partnert látnak bennünk, amit talán a franciákról is el lehet mondani. Ezenkívül a turisztika elsőként került szóba a felek között, amelynek szintén vannak közvetett pénzügyi vonatkozásai. Bad Liebenzell jelentős múltú fürdővel rendelkező város, Kapuváron pedig a gyógyvízben és az Európa-hírű szénsavkezelésben látnak fejlődési lehetőséget, nem beszélve Franciaország normandiai részének turistacsalogató látványosságairól.
Hámori György előrevetítette: Tavasszal néhány fős, fiatalokból álló delegációt fogadnak Franciaországban. A családoknál elszállásolt kapuvári tanulók az angolt is gyakorolhatják élesben, hiszen a Föld leggyakrabban használt kommunikációs beszéd- és írásformája arrafelé is világnyelvnek számít. Környékünkön, a Rábaközben a német is a kiemelt nyelvek közé tartozik. A televíziónknak nyilatkozó városvezető visszautasítja azokat a véleményeket, amelyek szerint tét nélküli, komolytalan megbeszélések folynak az ehhez hasonló, nemzetek közötti találkozókon. A két külföldi fél egyenrangú partnerként kezelte a több határon átnyúló nagyprojektben tapasztalatot szerzett Kapuvárt, s adnak a rábaközi településen lakók véleményre – tette hozzá a polgármester. Fokozatosan érik be a gyümölcse a külföldiekkel folytatott eszmecseréknek, melyekben elévülhetetlen érdemei vannak Németh Csóka Gábor alpolgármesternek, valamint a munkáját segítő hivatali dolgozóknak.
Beküldés dátuma: 2012. 09. 12.
-
A Csornai Múzeum új időszaki kiállítása az aranyhímzés múltjáról és jelenéről
A Csornai Múzeumban június 20-án, a Múzeumok Éjszakája keretében nyílt meg az intézmény új időszaki kiállítása, amely az aranyhímzés múltját és jelenét mutatja be „Kezeik nyomán ragyog az arany” címmel.
-
A Csornai Múzeum új időszaki kiállítása az aranyhímzés múltjáról és jelenéről
A Csornai Múzeumban június 20-án, a Múzeumok Éjszakája keretében nyílt meg az intézmény új időszaki kiállítása, amely az aranyhímzés múltját és jelenét mutatja be „Kezeik nyomán ragyog az arany” címmel.
-
A Beledei Egyesített Szociális Központ nyári tábora
A Beledi Egyesített Szociális Központ évek óta tartalmas, szórakoztató nyári táborokat szervez a környékbeli gyermekek számára.
-
A magas vízhőmérséklet csökkenti a halak kapókedvét
Az egyes halfajok védelmét szolgáló horgászati tilalmi idők kivételével már júniusban és július elején is lehet horgászni a beledi horgásztavaknál.
-
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
-
Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.