Örömteli hírről számolt be nemrég a Csornai Sportegyesület elnöke: Ünnepélyes keretek közt átadták a felújított klubépületet. A korszerűsítésre nagyrészt TAO pályázati pénzből, kisebb részt pedig önkormányzati hozzájárulásból kerülhetett sor.
Családi János elmondta, hogy első körben szerettek volna alkalmazkodni az MLSZ által javasolt minimum követelményekhez: Két új játékvezetői öltözőt alakítottak ki a meglévő épületben, hiszen előfordulhat olyan helyzet, amikor egy időben két játékvezetői gárdának is szüksége van az öltözőre. A pályázat tartalmazta még a vizesblokkok felújítását, valamint az épület külső hőszegetelését. A CSSE elnökétől megtudtuk, hogy korábban már kicserélték a nyílászárókat, de nagyon hiányzott még a falak hungarocelles hőszigetelése, aminek előnyei már év eleje óta megmutatkoztak az idei fűtésszámlákon.
Családi János a beruházás kevésbé látványos, de rendkívül hasznos és hosszútávon kifizetődő fejlesztéseiről is beszélt: a felújított helyiségekben megtörtént a víz- és szennyvízvezetékek, valamint a villamoshálózat cseréje és új lámpabúrákat szereltek fel.
A TAO támogatás ugyan nem fedezte az épület többi helyiségének a rendbetételét, de az önkormányzat segítségével felújították az aulát, a két folyosót, a szertárt és a mosókonyhát is. – Nem akarom elkiabálni, de beadtunk két TAO-s pályázatot további fejlesztésekre. Valószínű, hogy az egyik nyertes lesz, melynek részleteiről egy következő interjú alkalmával tudok majd beszámolni. Ez mindenképpen olyan fejlesztés lesz, amely nagyban segíti a sportolók tevékenységét – tette hozzá az elnök.
Családi János abban bízik, hogy a CSSE felnőtt csapatának kezdeti lendülete a tavaszi bajnokság végéig megmarad.
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
A beledi nyári tábor szervezői a közelben keresnek kirándulóhelyet a gyerekeknek. Rácz Árpádné elmondta, hogy egyrészt végesek az anyagi lehetőségek, másrészről nem szeretnék órákon keresztül utaztatni a táborozókat, és egyébként is megyénk sok szép látnivalóval rendelkezik.
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
Csorna Város Önkormányzatának képviselő-testülete júniusi ülésén elfogadta a 2025. évi költségvetés negyedéves módosítását, mely a január 1-jétől április 30-áig terjedő időszak átvezetéseit tartalmazza.
Beleden sok éve hagyomány, hogy a pünkösdi fesztivál alkalmával a helyi művelődési házba várják a kultúrakedvelő közönséget.