Beled Város Önkormányzata a 2022.03.21-i héten tartotta a Mozdulj a klímáért, mozdulj a település fenntarthatóságáért-Kampányhetet. A rendezvény a KEHOP-1.2.1 pályázati konstrukció keretében valósult meg.
A kampányhéthez csatlakozott a helyi általános iskola és az óvoda is. Hétfőn az iskola felső osztályosainak osztották ki a heti menetlevelet, melyen egész héten bejelölhették a diákok, hogy milyen környezettudatos tevékenységet hajtottak végre az adott napon. A menetlevél az óvodában is kiosztásra került. Ezen a napon az 5. osztály tanulói egészséges ételeket kóstolhattak. Ízlett a gyerekeknek a kuszkusz, a bulgur és a különféle saláta, de megkóstolták a hozzá való önteteket, valamint a gyümölcsöket is. A szerdai napon a 8. osztályosok fát ültettek az alsós iskola udvarán, illetve a főépület előtti területen.
Csütörtökön az óvodásokon volt a sor: a délelőtt folyamán gyümölcstálat kóstolhattak, és az óvoda udvarán elhelyezésre került 2 db magaságyás, amibe borsót, sárgarépát, metélőhagymát vetettek, illetve epret ültettek. Ezenkívül a tavaszi virágültetésre is sor került.
A heti programsorozat egy szakkörrel fejeződött be, melyen tizenkét 6-8. osztályos tanuló vett részt. A „települési klíma kiskövetek” részt vehetnek a hasonló programok sikeres lebonyolításában.
Lajtmann Csaba a kampányhét keretében látogatott Beledre, ahol klímakövető műhelyfoglalkozást tartott a gyerekeknek. Mikor kameránkkal a helyszínre érkeztünk, a diákok kisebb csoportja épp azt vizsgálta, hogy milyen lehetőségek vannak környezeti terhelés csökkentésére. Az ökológiai lábnyom kapcsán szóba került a távolabbi jövő, melyben a mai fiatalok leszármazottai, unokái is élhető környezetben tölthetnék mindennapjaikat.
A foglalkozások végére szeretnék elérni, hogy a diákok olyan követhető mintát képviselnének a családjukban, ismerőseik körében, mely továbbgondolásra késztetné környezetüket – fogalmazott a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség elnöke, aki már annak is örül, ha lassacskán, de változik az emberek szemlélete.– A hulladékgazdálkodás területén már vannak előremutató lépések, és megpróbálunk kiszorítani az egyutas csomagolóanyagokat, egyre jobban terjed a szelektív gyűjtés, bár nyilván a legfontosabb itt is a megelőzés lenne – tette hozzá. Példaként említette, hogy vidéken célszerű lenne előnyben részesíteni a helyben előállított termékeket.
A riportalany megemlítette azokat a pályázati forrásokat, melyek megkönnyítik a családi és társasházakban élők számára az energiatakarékos beruházások megvalósítását. Ilyen a nyílászárócsere, a hőszigetlés vagy a fűtés-korszerűsítés. A legnagyobb problémát a folyékony üzemanyagtól kezdve a földgázig a szénalapú energia felhasználása jelenti. Hazánk 2050-re klímasemleges országgá szeretne válni, melyhez a minimálisra kellene csökkenteni az előbb említett tüzelőanyagokat.
A fiatalok sokkal nyitottabbak az új dolgok, a változások iránt, ezért a szakemberek elsősorban tőlük várják, hogy felnőtt korukban sokkal tudatosabban viszonyuljanak a környezetkímélő megoldásokhoz.
Az iparszerű mezőgazdasági termelés nem kedvez a vadállománynak, de a legfeltűnőbb változás az énekesmadarak életmódjában figyelhető meg – mondta Molnár István.
Az iparszerű mezőgazdasági termelés nem kedvez a vadállománynak, de a legfeltűnőbb változás az énekesmadarak életmódjában figyelhető meg – mondta Molnár István.
A Kisalföldi ASzC Csukás Zoltán Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola idén is a mezőgazdasági és erdészeti, valamint a gépészeti ágazatban kínál továbbtanulási lehetőséget a nyolcadikos diákoknak.
A kapuvári Páli Szent Vince Iskolaközpontban már tavaly decemberben elkészült az ún. beiskolázási terv a 2025/2026-os tanévben kezdő első osztályosok számára.
Rohamosan közeledik egy fontos dátum a Kapuvár Térségi Általános Iskola számára: 2025. április 10-11-én lesz a leendő első osztályosok beíratása.
A tavalyi közmeghallgatáson a továbbiakban is a felújításokról, fejlesztésekről, tervekről beszélt a polgármester.