Hónapok óta szóbeszéd tárgya, hogy mivel ünnepli Csorna várossá nyilvánításának 45. évfordulóját. Mostanra vége a találgatásoknak: a sokszínű zenei repertoár része lesz a Kállay Saunders Band, valamint a rock & roll hazai megteremtője, Fenyő Miklós nagykoncertje.
Mindenki tudta, hogy a város vezetése a hivatalos megemlékezésen túl nagy „bulival” készül a kerek évfordulóra, de a hónapok óta zajló szerződéskötésekre, egyeztető tárgyalásokra, engedélyek beszerzésére csak mostanában került pont, így a részletes programterv az augusztus 20-a előtti sajtótájékoztatón került nyilvánosságra.
Major András bevezetőjében arra a tavaly augusztusi Fellélegzik a város című rendezvényre utalt, mellyel az elkerülő út első szakaszának átadását ünnepelte a város. A Fidesz-KDNP vezette kormány a csornaiak és környékbeliek több mint két évtizedes álmát valósította meg az útépítéssel – tette hozzá az alpolgármester, majd így folytatta: – Egy év elteltével újra történelmi események színtere lesz településünk, hiszen idén ünnepeljük a várossá nyilvánítás 45. évfordulóját.
Csorna testvértelepülései, Sinzing és Gyimesfelsőlok szintén meghívást kapott az idei rendezvényre, illetve – a határon túli magyarság iránti elkötelezettséget erősítve – vendégül látják a nyárádszerdai és nagymagyari küldöttséget is.
2016. szeptember 3-án 14 és 18 óra között a gyerekeket várják a művelődési központ melletti területre, ahol mini játszótér, ugrálóvár és számtalan egyéb lehetőség áll a kicsik rendelkezésére. A csornai motoros klub felvonultatja járműparkját, melyek közül többet ki lehet próbálni. A piactéri nagyszínpadon könnyűzenei nagykoncertek egész sora gondoskodik a felejthetetlen hangulatról. Major András megemlítette, hogy fellép Nagy Balázs, az Eve Six zenekar, valamint a Romungro Gipsy Band. Az ünnepi beszédet dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester mondja el. Dj Yamina két alkalommal, 17-kor és 20.30-kor lép a színpadra. A Kállay Saunders Band 19 órakor szórakoztatja a közönséget, a 21.30-as esti szuperprodukcióban pedig Fenyő Miklós ad élő nagykoncertet.
Végezetül Major András alpolgármester megköszönte a helyi és környékbeli vállalkozóknak, hogy hozzájárulnak a rendezvény megtartásához. Az ünnepi program anyagi hátterének előteremtése igazi összefogás eredménye – jegyezte meg Major András, aki szerint ha a közös települési vagy országos érdek úgy kívánja, a sorsfordító ügyekben félre kell tenni a nézeteltéréseket.
Zenepaviloni koncertsorozat Csornán
Nyolcadik alkalommal vette kezdetét a zenepaviloni koncertsorozat Csornán. A művelődési központ szervezésében és a helyi önkormányzat támogatásával hat héten keresztül hallgathatja a közönség a könnyű nyáresti koncerteket, melyekre este nyolckor kerül sor.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.