A Fidesz-KDNP jelöltjeinek elsöprő győzelmével végződött a 2014-es őszi helyhatósági választás Csornán. A nyolc megválasztott képviselő mellett kettőt az MSZP-DK, egy listás helyet pedig a Jobbik jelöltje szerezte meg. A polgármester személye hamar eldőlt, hiszen majdnem kettőezer-nyolcszázan tették le mellette a voksukat.
A választáson résztvevők közel hetven százaléka gondolta úgy, hogy dr. Bónáné dr. Németh Katalin vezesse a várost öt éven át.
– Mindenkinek nagyon köszönjük a felém, felénk áradó bizalmat. Mindannyian azon fogunk dolgozni, hogy ezen bizalomra, a csornaiak belénk vetett hitére rászolgáljunk. Az elmúlt időszakban rengetegen segítettek nekünk, és biztattak bennünket. Még egyszer köszönjük szépen – mondta dr. Bónáné dr. Németh Katalin. Az újonnan megválasztott polgármester pártállástól függetlenül kérte a képviselőktől, hogy Csorna fejlődését tartsák mindig szem előtt.
Kristófné Horváth Erzsébet szintén köszönetet mondott a választóknak az országos átlagot meghaladó részvételükért, valamint a baloldali összefogásra adott voksokért. Mivel célkitűzése, a „globális gondolkodás, sokszínű cselekvés”, nem nyerte el a többség tetszését, Dani Richárd javára lemondott listán megszerzett helyéről.
Horváth János Zoltánné listán elért mandátumát legjobb tudása szerint kívánja kamatoztatni. Az MSZP-DK képviselője támogatni fogja a város fejlődését szolgáló elképzeléseket, programokat. Testületi munkája során az egyének boldogulását állítja a középpontba, mert a kiegyensúlyozott ember szívesebben tesz a közösség javára.
Nagy-Liszkai Zsuzsanna számára a választás bebizonyította, hogy a Jobbik programalapú és konstruktív vitát kezdeményező üzenetei lassan eljutnak a társadalom minden részéhez. Külön köszönet jár a választóknak azért, hogy az igazi nemzeti oldal Csornán is le tudta tenni alapjait.
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.