Három kreatív terület, az előadóművészet, a fotográfia és a filmkészítés alkotta a beledi nyári táborokat. Utóbbiről Tóth Nikoletta szakmai munkatárs számolt be televíziónknak.
Kéthetes nyári táborsorozatot indítottak Beledben a „FotóSzíniStúdió – Kreatív megoldások Beleden” című projekt keretében. Kameránkkal legutóbb a videósok munkáját mutattuk be.
Eőry Eszter idén ősszel már felső tagozatos lesz. A diáklány jót mosolyog családja körében egy-egy korábbi videofelvételen. A szakkörön megtanulta az alapvető kamerakezelési és szerkesztési technikákat. Kesik Mirella azért jelentkezett ebbe a nyári táborba, mert szerette volna elsajátítani a kamera használatát és a filmkészítést. Pintér Nikolett most fejezte be a hatodik osztályt. A tanuló a családi és az iskolai kirándulások alkalmával már használta a videokamerát, de a nyersanyag vágását a szakkörön próbálta először. Kőhalmi Árpád a videoszakkör legelején, iskolaidőben csatlakozott a csapathoz. A fiú már profi módon kezeli a kamerát, és kedvenc témaköre a tájak és épületek rögzítése. Szőcs Sándor a tavalyi nyári toboron is részt vett, tehát ő sem számít kezdőnek. A videozás és szerkesztés iránt érdeklődő fiatal kifejezetten élvezi ezt a fajta tevékenységet.
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
Beledi Pünkösdi Fesztivál, a közösségéltető rendezvény
Beled Város nemcsak egy lakóhely, hanem együttműködő emberek élő közössége – mondta Major Jenő a 21.
A hétköznapi névtelen hősöket köszöntötték Beleden
Ismeretlen embertársaikon segítenek az önkéntes véradók, akik a köszönet szavára szerény mosollyal csak annyit jegyeznek meg: „Ugyan már, hát ez természetes!” A véradókat köszöntötték Beleden.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.