A november 1-től 4-ig tartó hosszú hétvégén estig látogatható az önkormányzat fenntartásában lévő beledi temető – mondta Smudla Tamás. A plébános szerint minden lehetőség biztosított a méltó megemlékezésre.
A beledi önkormányzat nagy figyelmet fordít a temető rendben tartására. A ravatalozónál nemrég készült el az előtető, mely megvédi az időjárás viszontagságaitól a gyászoló rokonságot. Smudla Tamás szerint az épületet kiegészítő fedél méreténél fogva be tudja tölteni azt, amire szánták, vagyis szeszélyes természeti körülmények között is méltó módon búcsúzhatnak szeretteiktől, ismerőseiktől az emberek. A szertartás résztvevői az urnafal előtti területen is száraz lábbal haladhatnak át, mert térkővel borították ezt a gyakran használt útszakaszt.
Beled lakói meghitten készültek a katolikus kultúrkörben mindenszenteknek nevezett november 1-jére. Ezen a napon ünnepeljük az összes olyan szentet, akiket az egyház példaképnek tekintett, de ebbe a körbe tartoznak a nem nevesített egyszerű emberek is.
Másnap, vagyis halottak napján szintén sokan kilátogatnak a virágokkal, koszorúkkal feldíszített temetőbe, hogy gyertyát gyújtva emlékezzenek néhai szeretteikről.
Természetes, hogy az év minden napján gondolunk az elhunytakra, de még nagyobb áhítattal tesszük ezt az üdvözült lelkek emléknapjával kezdődő, idén négynapos hosszú hétvégén– fogalmazott a beledi plébános. Mindenszentek napján imádságot tartanak a templomban, ahol közösen fohászkodnak az elhunytak üdvéért. A fehér reverendát magára öltő pap némi reménységgel tölti el a híveket, tudván hogy az elhunyt rokonok megkapták méltó helyüket az „égi hazában”.
– A katolikus egyház külön ajánlja, hogy november 1-jétől 8-áig imádkozzunk szeretteinkért. Ilyenkor az egyház imáival erősíti egyéni fohászkodásunkat – tette hozzá Smudla Tamás.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.