Néhány hete ismét látogathatják a szentmiséket a 65 éven aluliak, de a veszélyhelyzet idején ez nem volt mindig így. Radó Tamás az online közvetítések elmúlt két hónapban átélt lelki tartalmairól beszélt.
A koronavírus-járvány kitörése óta eltelt hónapok jelentős változásokat hoztak az emberek életében. A katolikus egyházközségnek is át kellett gondolnia, hogy védje meg a híveket az esetleges megfertőződéstől úgy, hogy közben ne kelljen lemondani a nyilvános szentmisékről.
A hívek bátorítása, buzdítása nélkül sokkal nehezebb lett volna áttérni az online misézésre – jegyezte meg Radó Tamás, aki eleinte idegenkedett az interneten keresztül közvetített szertartástól. A plébános az első próba után olyan visszajelzéseket kapott, melyek bátorították a folytatásra.
– Nekünk is könnyebb volt az üres templomban úgy misézni és megtartani a litániát, hogy tudtuk, éreztük és tapasztaltuk a hívek érdeklődését, mert idővel egyre többen bekapcsolódtak az online miseközvetítésekbe. Köszönöm a visszajelzéseket, amiket azért kaptunk, hogy milyen jól követhették az imádságokat és az énekeket – mondta Radó Tamás. Hogy még hitelesebb legyen az interneten keresztül nyomon követhető mise, projektor és vetítővászon keresztül szemléltették az elmélkedés minden egyes sorát.
Az online világban kevésbé járatos nagyszülőknek az unokák nyújtottak segítséget és mutatták meg a facebook használatát.
A Kapuvárról elszármazottak a világ különböző részeire szóródtak szét és közül van aki Ausztráliában vagy Torontóban él. Ők különösen örültek a lehetőségnek, mert olyan volt számukra, mintha ismét ott lehetnének a kedves templomukban.
Radó Tamásnak nagy élményt jelentett, hogy a hívek egyetlen szentmiséről sem maradtak le, azt viszont sajnálja, hogy a fiatalok és a közép korosztály képviselői távol maradtak a vasárnapi litániákról. A néhány kivételtől eltekintve jószerével azok kapcsolódtak be a közvetítésekbe, akik eddig is látogatták a szentmiséket. Az idősebbeket arra bátorította, hogy kérjenek segítséget, ha szokatlan nekik ez a helyzet, és vegyenek részt az interneten elérhető szertartásokon.
A válsághelyzetben nagy segítséget nyújtott a Rábaközi Televízió is, mert Imapercek címmel megjelent műsorfolyamában hétről-hétre figyelemmel kísérhették Radó Tamás plébános és Bernáth Krisztián káplán gondolatait.
Azóta ismét változott a helyzet: várják a 65 éven aluliakat a templomokba, az idősebbektől pedig további türelmet és megértést kérnek. – Az engedelmesség többet ér minden áldozatnál – idézte Radó Tamás a miséken is gyakran elhangzó mondatot, majd így folytatta: Továbbra is adott a lehetőség a hétköznapi szentmisék és vasárnapi litániák online közvetítésére. A plébános elmondta, hogy a vasárnapi szentmiséket továbbra is szeretnék elérhetővé tenni az interneten főleg azok számára, akik a későbbiekben sem tudnak megjelenni a templomban.
Hétről hétre úgy állítják össze az imádságokat és a litániákat, hogy minden napnak meg lesz a témája.
– Az elmúlt vasárnapok evangéliumai elénk tárják azt a Jézust, aki hosszú időre elbúcsúzik és jó tanácsokkal látja el az otthon maradókat. Mielőtt eltávozna a földi élettől, elmondja búcsúbeszédét, melynek lényeges része: Nem hagylak árván titeket, továbbra is veletek vagyok. Jobb nektek ha elmegyek, mert a Szentlélek nem jön el hozzátok – mondta Radó Tamás. Az Atyáról és a Fiúról gyakran tesznek említést, ezért a Szentlélek Istent úgy is szoktuk emlegetni, mint az elfelejtett isteni személyt. Ő az, akit pünkösdkor ünnepelünk. Jézus visszatért a mennyei dicsőségbe, mert teljesítette az Atya küldetését és azt mondja, amit a jó szülő a gyermekének: Ami tőlem tellett, megtettem. Most rajtunk, embereken múlik, hogy mit kezdünk a kegyelemmel, a Szentlélek üzenetével – magyarázta.
Tartalmas heteken vannak túl a Kapuvár Térségi Általános Iskola nyári táborának résztvevői.
A Rábaközi Médiacentrum látogatásának idején ötven-hatvan kisgyermek tartózkodott a Beledi ÁMK óvodájában.
Melyik az a csornai rendezvény, melyen 2022-ben sokan voltak, rá egy év múlva nagyon sokan voltak, idén pedig még annál is többen ellátogattak a Szent István téri parkba? Major András a Rábaközi Médiacentrumnak adott nyilatkozatában megadta a kérdésre a választ.
Számtalan szabadidős program, sok-sok kreatív tevékenység, sport és játékos vetélkedő, valamint turnusonként egy-egy kirándulás várja a Beledi Egyesített Szociális Központ által szervezett idei nyári táborok résztvevőit.
Tartalmas heteken vannak túl a Kapuvár Térségi Általános Iskola nyári táborának résztvevői.
Több évtizede nem volt hasonló esemény Kapuváron, ezért nagyon várták a hívek: egy helybeli fiatal tartott újmisét a településen.