A szakmai zsűri hetvennyolc alkotást, köztük a beledi Molnár István, valamint fia fotóját találta méltónak arra, hogy a nagyközönség is láthassa a nagykanizsai művelődési köpont bemutatótermében.
A Zalaerdő Zrt. által „Őszi erdő” címmel kiírt fotópályázatán riportalanyunk kisebbik fia, Molnár Szilárd az első díjat, az apa, Molnár István pedig a harmadik helyet szerezte meg. A nagy érdeklődésre számot tartó pályázatra több mint ezerháromszáz kép érkezett. A pályaműveket háromszáztizenöt alkotó készítette, ami jelzi a pályázat rangját a fotós körökben.
– Egyre kultúrcentrikusabbak és populárisabbak ezek a kiállítások, tehát kezdenek túlnőni azon a szűk szakmai rétegen, amelynek általában felkeltik az érdeklődését. Rengeteg civil látogatója volt a bemutatónak – mondta Molnár István.
Fiatalabb Molnár az „Őszi miniatűr” című képével jutott az első helyre, Molnár István pedig egy ausztriai vízesésnél készült „Erdő mélyén” című fotójával szerezte meg a képzeletbeli dobogó harmadik helyét. A természetkedvelő fotós szerint az embereket főleg az érdekelte, hogy mivel érte el, vagyis minek köszönhető a pályamű különleges, szürrealisztikusnak ható színvilága. Molnár István egy októberi napon korán, fél hat körül indult a szabadba, ahol állványról, kb. harminc másodperces záridővel örökítette meg a látványt. A beledi alkotó kedveli az extrémi körülményeket, és a hétköznapi viszonyoktól eltérő módon mutatja be a természetet. A Molnár István által vezetett beledi fotóklubban is megkezdődött a munka, hiszen a tavasz is rengeteg megörökítendő témát tartogat.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
A Csornai Sportegyesületnél a tapasztalatszerzést és a jelenlegi helyezés megőrzését tűzték ki célul
Családi János, a Csornai Sportegyesület elnöke szerint az éles meccseken lehet a legtöbbet tanulni.
Közel 400 millió forint európai uniós támogatásból újult meg Kapuváron az Arany János úti óvoda
Kapuvár Városi Önkormányzat a Rábaköz-Sokoróalja Fejlesztési Nonprofit Kft. konzorciumi partnerével közösen vett részt a „Király-tó Óvoda és Bölcsőde bővítése” elnevezésű TOP pluszos pályázaton.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.