A kapuvári helyhatóság tagjai elfogadták a közösen kialakított irányelvet, amely szerint a testületi ülésekre már kialakult véleménnyel érkeznek. Ez nem biztos, hogy minden alkalommal egyezik a többség elképzeléseivel, de csak apróbb kiigazításokra lehet szükség „élesben”.
A június végi kapuvári képviselő-testületi ülés mindössze tizenöt-húsz percet vett igénybe. A település közéletében ez a tény nem olyan meglepő, hiszen a tanácskozások általában gördülékenyen zajlanak.
– Szeretném azt a látszatot elkerülni, hogy a testületi üléseken nem végzünk komoly munkát. Mire egy-egy anyag a képviselők elé kerül, több egyeztetésen megy keresztül – fűzte hozzá Hámori György. Az elsőre nem egyértelmű kérdéseket normális hangnemben vitatják meg, és a tisztázandó dolgokat a nyilvánosság helyett inkább a bizottsági üléseken beszélik meg – magyarázta a polgármester, aki egyébként sem szokta a döntéseket sokáig húzni-halasztani. A fontosabb ügyekkel nem feltétlenül várják meg a következő testületi ülést, hanem ezekre az esetleg a soron kívüli rendkívüli tanácskozásokon kerítenek sort.
A legutóbbi ülés elején Győr-Moson-Sopron Megye Ezüst Emlékérmet vehetett át Najdek Lászlóné, aki számtalanszor kivette a részét a közéletből. Mivel egyre kevesebben vállalják a mások érdekében végzett, önzetlen plusz munkát, az önkormányzat ily módon is szeretné kifejezni irántuk való tiszteletét.
Kapuvár első embere politikai szerepvállalása óta ismeri a több alapítványban és szervezetben tevékenykedő Najdek Lászlónét, ezért mélyen egyetért az elismerésével, hiszen mindig ugyanilyen szorgalom jellemezte.
A város költségvetése mindig a legfontosabb napirendi pontok közé tartozott, ennek ellenére ezt a témát is néhány perc alatt megtárgyalták. A megoldás szintén a bizottsági ülésekben rejlik, amelyeken a képviselők kielégítő válaszokat kaptak kérdéseikre. Hámori György úgy véli, hogy feszített, és rendkívüli kiadásokkal terhelt félévet zárnak hamarosan. Aggódásra semmi ok, mert ahogy az elmúlt időszakban, így a város most is képes volt kezelni a problémákat. A megszólaló példaként említette a volt ÉDÁSZ-kapcsolóháznál felhalmozott illegális szemétkupac felszámolására kiadott több mint hatmillió forintot, mert ezt a pénzt is elő kellett teremteni valahonnét. A balesetveszélyes szakaszok kátyúzása rendben megtörtént, a kavicsos utak javítása ugyancsak a tervezettek szerint halad, a többi, korábban beígért utcák felújítását pedig az őszi időszakban folytatják. Mivel a kazánházak nem szavatolják a következő szezonra az üzembiztos fűtést, a kapuvári önkormányzat újabb összeget különített el a távhőrendszer további fejlesztésére. Innentől kezdve csakis önerőből költhetnek erre a szolgáltatásra. A kéményátalakítással járó munkálatokat az Ifjúsági úton kezdenék meg, de fordítani fognak az összegből az ún. „barna” és „fehér” házaknál lévő kazánházra is.
Himod önkormányzata úgy döntött, hogy a közeljövőben önállóan működteti óvodáját, ezért módosítani kellett a Király-tó Óvoda és Bölcsőde csoportjainak számát, valamint az alkalmazottak létszámát. A kapuváriaknak örömteli hír, hogy négy település csatlakozott nemrég felújított a bölcsődéhez,
A polgármester a nyári programokról is beszélt: július 25-26-27-én tartják a város egyik legnagyobb rendezvényét, a Szent Anna-napi búcsút. A misét Korzenszky Richárd tihanyi perjel fogja tartani, pappá szentelésének ötvenedik évfordulóján.
Hámori György tájékoztatója végén személyesebb vizekre terelte a szót: Nem nélkülöznek minden alapot a róla elterjedt híresztelések, amelyek szerint
városi munkáját befejezve más tevékenységbe kezd. Azonban a sorsa úgy hozta, amit döntése is alátámaszt, hogy képviselő társaival Kapuvár érdekében szeretne továbbra is dolgozni.
– Én az a tipikus, erős gyökereket eresztett lokálpatrióta vagyok, aki nem nagyon szeret mozdulni más irányba – mondta a polgármester, aki hamarosan jelöltként fog a kapuváriak elé állni.
Csitei Gábor büszkén beszélt arról, hogy több olyan tapasztalt táncosuk van, aki öt-hat éves korában kezdte náluk a néptánctanulást és azóta is a felnőtt csapatot erősíti.
A Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület, a Vitézi Rend és Csorna Város Önkormányzata megemlékezést tartott a Soproni úti Trianoni emlékműnél.
A csornai Csukás végzős tanulóinak nem kell azon aggódniuk, hogy hol fognak elhelyezkedni, mert mire befejezik az iskolát, már mindenkinek van munkahelye, sőt a cégek és vállalkozások folyamatosan keresik a jól képzett, kezdő szakembereket.
– Nagyon jó érzés volt, amikor az intézmény előtti terület megtelt emberekkel, gyerekekkel, akik vidáman szórakoztak – mondta Rácz Árpádné Beledi Egyesített Szociális Központ idei gyermeknapjáról, amit eredetileg a pünkösdi fesztivállal egy időben szerettek volna megtartani, de a zsúfoltság, a programok torlódása miatt előrehozták egy héttel.
Csitei Gábor büszkén beszélt arról, hogy több olyan tapasztalt táncosuk van, aki öt-hat éves korában kezdte náluk a néptánctanulást és azóta is a felnőtt csapatot erősíti.
Ha elkészül valahol az úttest és kerékpárút, a helyzet is úgy kívánja, hogy a járdát is rendbe tegyék – nyilatkozta Major Jenő a Rábaközi Televíziónak.